2022. július 5. kedd
More

    Mégsem olyan szívbarát a fokhagyma?

    A foghagyma vagy a fokhagymapor a közhiedelemmel ellentétben nem segíti elő a szívbetegségek több rizikófaktorainak csökkenését – mutatták ki holland kutatók.

    A leideni gyógyszerkutató központ munkatársai kilencven elhízott dohányos esetében vizsgálták a fokhagyma hatását. Nem a szokásos kockázati tényezőkre voltak kíváncsiak – mint a magas vérnyomás és koleszterinszint – hanem olyan jellemzőkre, mint a C-reaktív protein (CRP) és más fehérjék, amelyek az artériákban esetleg meglévő gyulladásokat jelzik, valamint a vér néhány olyan elemét vizsgálták, amelyek azt mutatják, mennyire jól működnek az érfalak. A feltételezések szerint ugyanis mind a gyulladásoknak, mind pedig az érfalak működésének kulcsszerepe van a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásában.

    A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a három hónapon át adott fokhagymapor nem volt hatással e kockázati tényezőkre.

    Ezzel szemben azoknál az alanyoknál, akik koleszterincsökkentőt kaptak, nem csupán a koleszterinszint csökkent, hanem az artériák inflammációja is.

    Mint a kutatók írják, “valószínűtlen” tehát, hogy a fokhagyma hatékonyan megelőzné a magas koleszterinszint és az artériagyulladás kialakulását.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!