2024. április 17. szerda
More

    A fáradtság 7 lehetséges oka 2. rész

    Alvászavarok

    A nem megfelelő mennyiségű alvás értelemszerűen energiaszintünket is komolyan befolyásolja, sok esetben ugyanakkor nem az alvás mennyiségével, sokkal inkább a minőségével van a gond. Amennyiben sokat éjszakázunk, mindig eltérő időben fekszünk le és kelünk fel, úgy hiába töltünk elvileg megfelelő mennyiségű időt az ágyban, bioritmusunk felborulása miatt alvásunk mégsem kellően pihentető. A rövidebb légzéskimaradásokkal járó alvási apnoé szintén ronthat alvásunk minőségén, ami miatt napközben látszólag indokolatlan fáradtság lesz rajtunk úrrá. Ha arra gyanakodnánk, hogy az alvásunkkal van gond, mindenképpen javasolt felvenni a kapcsolatot egy szomnológussal.

    Vérszegénység

    Elsősorban nők esetében a visszatérő fáradtság egyik fő oka lehet a vashiányos vérszegénység is. A menstruációs vérveszteség ugyanis vashiányt okozhat, megfelelő mennyiségű vörösvérsejt nélkül pedig a szervek és szövetek nem jutnak elegendő oxigénhez, ami miatt állandó kimerültség lehet úrrá az érintetteken. Vasban gazdag élelmiszerek (például máj, sovány húsok) fogyasztása, illetve vaspótló készítmények szedése segíthet enyhíteni a panaszokat.

    Túlzott koffeinbevitel

    Fáradtság esetén a legtöbben azonnal koffeintartalmú italokhoz nyúlnak, a kávék, teák és energiaitalok azonban csak rövid ideig tartó energialöketet biztosítanak, ha pedig az elmúlik, sokszor csak még fáradtabbnak érezhetjük magunkat. A túlzott koffeinbevitel miatt ráadásul aludni sem tudunk megfelelően, ami miatt a következő napokban csak még fáradtabbak vagyunk. A koffeint minden szervezet más mértékben tolerálja, általánosan azonban elmondható, hogy napi 400 milligrammnál többet nem javasolt bejuttatni a szervezetbe belőle.

    Komolyabb betegségek

    A fáradtság egy nagyon általános tünet, amely a legtöbb betegség esetén jelentkezik. Nagyon gyakran számolnak be erről a tünetről például a pajzsmirigy-zavarokban szenvedők, főleg a szerv alulműködése esetén. Az anyagcsere lassulásával járó betegség ugyanis energiaszintünkre is hatással van. Sokszor különféle szívbetegségek figyelmeztető jele lehet, ha a legalapvetőbb kerti munkák után is indokolatlan mértékű kimerültség lesz úrrá rajtunk. Az inzulinrezisztenciát vagy a cukorbetegséget is gyakran kíséri ez a tünet.

    Helytelen életmód

    A helytelen életmód, vagyis a túl kevés mozgás és az egyoldalú, egészségtelen táplálkozás testünk minden részére hatással lehet, és a többi között állandó fáradtságot is kiválthat. A fent leírt okokból is fontos törekedni a vitamindús és tápláló ételek fogyasztására, illetve a rendszeres testmozgás is kulcsfontosságú egészségünk megőrzésének érdekében.

    Forrás: hazipatika.com

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!