2022. augusztus 16. kedd
More

    A halolaj a szájüreg betegségeit is gyógyítja

    Egy új vizsgálat szerint, amelynek eredményeit a Molecular Oral Microbiology közölte, a halak húsában található omega-3 zsírsavak az ínygyulladás és hasonló, szájüregi folyamatok megelőzése szempontjából is fontosak.

    Ezekről a természetes anyagokról már számos vizsgálat bizonyította, hogy jelentős szerepet játszanak a szív- és érrendszeri betegségek, illetve rosszindulatú daganatok megelőzésében.

    Különböző módszerekkel végzett tanulmányok jelezték, hogy az omega-3 zsírsavakra az emberi szervezetnek alapvető szüksége van. Még nem teljesen tisztázott, hogy milyen módon, de ezek a többszörösen telítetlen olajok csökkentik azt a lassú, gyulladásos folyamatot, amely az érelmeszesedés lényege.

    Az európai országokban minden második ember – akár férfi, akár nő – valamilyen szív- és érrendszeri betegségben hal meg. Érthető, hogy ennek a betegségcsoportnak a megelőzése kiemelt jelentőségű közegészségügyi feladat. Ez magyarázza, hogy a korszerű étrend szerint ajánlott hetenként két-három alkalommal valamilyen halételt fogyasztani.

    C. B. Huang és J. L. Ebersole szerint az omega-3 zsírsavak hatását az emberi szervezet belső folyamataira már igen alaposan tanulmányozták, de eddig nem foglalkoztak azzal, hogy a szájüreg kóros folyamatait milyen módon és mértékben befolyásolják ezek az anyagok. Az is érdekelte őket, hogy a szájüregben lévő, sokféle baktérium fejlődését, szaporodását gátolják-e az ételekben lévő olajok. Idős, japán emberek ötesztendei megfigyelése alapján írták meg dolgozatukat. Azt találták, hogy a halolaj igen eredményesen megelőzte a szájüregben megjelenő fertőzéseket. Úgy észlelték, hogy a sok halat fogyasztó idős emberek szájában a fogíny gyulladása, károsodása lényegesen ritkább jelenség, mint azoknál, akiknek szervezetébe ezek a halhúsban lévő olajok csak igen kis mennyiségben jutnak be.

    “Ez azt jelenti, hogy az omega-3 zsírsavak gyógyszerként történő alkalmazását még gyakrabban ajánljuk – monda Huang. – Célszerűnek tűnik ezek további vizsgálata, akár fogkrém vagy rágógumi formájában is”.

    Nigel Carter, az angol fogorvosok egyik vezető személyisége hangsúlyozta, hogy a vizsgálat eredményei igen jelentősek, mert a fogíny gyulladása a leggyakoribb szájüregi betegség, és nem csak a fogak korai kihullásában, hanem súlyos, belső szervi betegségekben is szerepet játszik.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!