2024. április 20. szombat
More

    A rák gyógyítására is használhatóak lehetnek az őssejtek?

    Lehetséges, hogy a rákos sejtek elpusztítására is alkalmasak lehetnek az őssejtek – állapították meg amerikai kutatók, egyelőre egérkísérletek alapján.

    A Texasi egyetem houstoni rákkutató központjában egereken végzett vizsgálatok során kiderült, hogy az őssejtek segítségével – egy bizonyos genetikai beavatkozás révén – a rákos sejteket erőteljesen pusztító, az egészségeseket azonban épségben hagyó fehérjék juttathatóak a tumor közvetlen közelébe. A Michael Andreeff által vezetett csoport a kísérlethez csontvelőből származó őssejteket használt, amelyek egyebekben izom- és más szövetek pótlására is alkalmasak.

    Eddig az orvostudomány az őssejtekről csak annyit tudott, hogy a sérült, elöregedett szövetek pótlásában jelentenek majd hamarosan szinte beláthatatlan lehetőségeket

    A genetikailag módosított őssejtekkel azonban sikerült egy interferon alpha elnevezésű immunerősítő fehérjét, illetve a ráksejtek elpusztítására alkalmas vírust a tumorba juttatni. Ezzel az eljárással – az egerek esetében – sikerült lelassítani a leukémia több fajtájának további fejlődését, és az így célba juttatott tumorölő szer hatással volt már tüdőáttételt képzett bőr,- illetve emlődaganatokra is. A petefészekrák egy bizonyos fajtájával megbetegített egereket pedig sikerült teljesen tumormentessé tenni ezzel a módszerrel.

    Az eljárás során, amely alkalmazható elsődleges, illetve áttételes daganatok esetében egyaránt, a tumorölő fehérjét szállító őssejtek a daganatok mikrokörnyezetébe integrálódva fejtik ki hatásukat – hangsúlyozták a texasi kutatók.

    A vizsgálat legfontosabb következtetése a jövőre nézve az, hogy az őssejtek képesek a csontvelőből , illetve a véráramból – szelektív módon – közvetlenül a rákos daganathoz vándorolni, és tumorölő hatást kifejteni csakis a daganat, illetve annak áttétei helyén – hangsúlyozta ez egereken végzett sikereses kísérletet követően a texasi orvoscsoport vezetője.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!