2022. december 5. hétfő
More

    Izomláz ellen gyümölcslé

    A meggylé rendszeres fogyasztása jelentősen csökkenti az intenzív fizikai terhelés után szokásosan kialakuló izomlázat – irta a The New York Times egy vizsgálat eredményét idézve.

    Amerikai kutatók most megerősítették azt a korábbi megfigyelésüket, hogy a meggykedvelők körében kisebb a szervezetben az izomlázat okozó fehérjék aktivitása. Legújabb kutatásuk során 14 fiatal férfin végeztek vizsgálatot. Mindannyiuk számára igen kemény edzésprogramot állítottak össze, a terhelés egy adott izomcsoportot vett célba. A gyakorlatok a karizom maximális befeszítésére, illetve nyújtására szolgáltak. A csoport egyik fele naponta kétszer kapott friss meggylevet, sőt, a kúrát már az edzés-program indulása előtt három nappal elkezdték, és az izommunka után még négy napig folytatták. A csoport másik fele tetszőleges folyadékkal pótolta a hiányt. A meggylevet fogyasztók nem, vagy alig érezték az izomlázat jelentő fizikai fájdalmat.

    A szakemberek szerint a magyarázatot az adja, hogy a meggyben, a többi gyümölcshöz képest magasabb az erős gyulladáscsökkentő hatással rendelkező vegyületek jelenléte.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!