Amerikai kutatók elsőként alkották meg az emberi örökítőanyag háromdimenziós modelljét. Ezzel sikerült rájönniük, hogyan fér be a két méter hosszú DNS-lánc az egyszázad milliméter átmérőjű sejtmagba. Eddig rejtély volt, hogy a hárommilliárd bázispárt számláló fonal ezt miképp oldja meg.
A cambridge-i Broad Intézet kutatói úgy tették láthatóvá a genom térbeli szerkezetét, hogy a sejtmagban szorosan egymás mellett elhelyezkedő DNS-fonalakat összeragasztották, majd több millió darabra bontották szét, végül pedig egy térbeli térképpé szervezték, amelyen látszanak a szomszédi viszonyok. Eredményeiket a Science című folyóiratban tették közre.
Olyan, mintha egy lombfűrésszel háromdimenziós puzzle-t állítottunk volna elő, majd számítógépes segítséggel kiraktuk volna – magyarázta a tanulmány egyik szerzője, Nynke van Berkum.
A háromdimenziós modell elárulta, hogy a sejtek örökítőanyagukat két részlegre osztják. Az elsőben találhatóak az aktív gének, amelyekhez könnyen hozzáférnek a fehérjék és más vezérlőegységek. A másodikban rejlik a passzív DNS, szorosan összecsomagolva. Az egyes DNS-molekulák az aktuális követelményeknek megfelelően váltanak a „gyár” és a pihenőtér között – írja a Der spigel című német lap internetes kiadása (www.spiegel.de).
Az információtárolásra a természet egy szupersűrű, csomómentes modellt alkotott meg. A DNS egy úgynevezett fraktálgömbben szélsőségesen összetömörödik. Itt több billiószor nagyobb az információsűrűség mértéke, mint egy számítógép chipjén. A szervezettség révén azonban az örökítőanyag nem gabalyodik össze, továbbra is használható, olvasható marad a sejt számára. A fraktálgömb létezése elméleti síkon már több mint harminc éve felmerült, de csak ez az új módszer bizonyította.
Forrás: MTI
