2024. március 28. csütörtök
More

    Kivárással is növelhetik a baktériumok a fertőzés eredményességét

    A baktériumok újfajta fertőzési stratégiáját fedezték fel német és amerikai kutatók: a kórokozók nem lépnek be a sejtbe, hanem azon kívül megkapaszkodva várnak a legmegfelelőbb pillanatra.

    A Max Planck Intézet fertőzésbiológiával foglalkozó kutatói a Harvard Egyetem munkatársaival közösen jutottak eredményükre, melyet az intézet sajtóközleményben ismertetett (http://www.mpg.de).

    A Neisseria gonorrhoeae baktériumfaj – amely a kankó (tripper) nevű nemi betegséget okozza – a húgyutak és ivarszervek, a méh és a petefészek gyulladását váltja ki. A baktérium a felszínén lévő fonálalakú fehérjék segítségével a megfertőzés előtt lévő sejt membránjához kapcsolódik. Amint ez megtörtént, a kórokozó gyorsan megváltoztatja felszíni szerkezetét, ezáltal előzve meg, hogy a gazdaszervezet immunrendszere felismerje. A kórokozó eztán várakozik, és csak a fertőzési folyamat későbbi szakaszában lép be a célsejtbe, illetve alkalmanként a mélyebb szövetekbe is, hogy tovább szaporodhasson.

    Mostanáig a kutatók annak megértésére összpontosítottak, hogy miféle trükköket alkalmaznak a kórokozók a sejtbe való bejutásra. A berlini kutatócsoport ezzel szemben azt állapította meg, hogy a baktériumok jelentős erőfeszítéseket tehetnek arra is, hogy kívül maradjanak a sejten, elkerüljék a belépést.

    A gazdasejtek apró részecskék segítségével terelhetik befelé a baktériumot, ám a most felfedezett folyamatban azok sikeresen elkerülik a „befalást”, amíg az hasznukra válik. A sejt felületéhez való kapcsolódást követő teljes folyamatot sikeresen írták le a kutatók. Megállapították, hogy a baktérium olyan jelzőfehérjéket serkent, amelyek segítségével stabilabbá válik sejten kívüli létformája. A kórokozó a fehérjékkel való horgonyzás segítségével élheti túl a sokszor cseppet sem barátságos körülményeket a célsejt környezetében.

    A kutatók úgy találták, hogy az Escherichia coli bélbaktérium hasonló stratégiát alkalmaz a megfertőzésre kiszemelt sejten való időszakos kívül maradására, és feltételezésük szerint további kórokozók is így járhatnak el.

    A tanulmányt a PLoS Biology című tudományos folyóiratban tette közzé a német-amerikai kutatócsoport.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!