2024. április 19. péntek
More

    A nanotechnológia új orvostudományi lehetősége

    A hajszálnál sok milliomodnyinál is kisebb, nanoméretű részecskék megjelentek a különböző diagnosztikai technikákban, de most amerikai kutatók idegrendszeri vizsgálatok tökéletesítésére alkalmazták. A klatrin fehérjék változás nélkül jutnak be az agyszövetbe és a jövőben az ideggyógyászati betegségek kezelésére használt gyógyszermolekulák szállítására is alkalmasak lehetnek.

    Giordana Vitaliano, a McLean Kórház agyi képalkotással foglalkozó, nanotechnológiai csoportjának vezetője, a PLoS ONE tudományos folyóiratban közölte vizsgálatuk eredményeit. A klatrin fehérjét tanulmányozták, mely mind az emberi, mind az állati, sőt növényi és baktérium sejtekben egyaránt megtalálható.

    A fehérjét sikerült módosítani, hogy élő, emberi sejtekben is bejuttatható legyen. „A klatrint eddig soha nem változtatták meg, de ez a sikeres beavatkozás lehetővé teszi, hogy a fehérje a gyógyszereket és a diagnosztikában használatos képalkotó anyagokat is bejuttassa az agyszövetbe” – mondotta a munkacsoport vezetője.

    A klatrin fehérje a szervezetben is természetes, szállító molekula, mely igen különböző anyagokat juttat át a biológiai sejtfalakon keresztül. Mind a vizsgálati technikák, mind a gyógyítási lehetőségek fontos tétele, hogy változás nélkül átvigyenek különböző anyagokat a vér-agy gáton át. A kutatóknak már sikerült klatrin nanorészek segítségével állatokban keresztüljuttatni a vérből az agyszövetbe különböző anyagokat.

    Igen lényeges lehetőséget jelent a klatrin nanorészecskék használatára a mágneses rezonancia képalkotás. A gadolinium kontrasztanyagokat gyakran alkalmazzák a mágneses rezonancia teljesítményének javítására. A munkacsoport igazolta, hogy a gadolinium klatrin nanorészecskék útján nyolcezerszer jobb teljesítményt nyújtott, mint a jelenleg engedélyezett kontrasztanyag, a gadopentát dimeglumin.

    „Ez azt jelenti, hogy a jó minőségű mágneses rezonancia képekhez nyolcezerszer kevesebb gadoliniumra van szükség. Ezzel a módszerrel lényegesebb kisebb esélye van a kontrasztanyag okozta toxicitásnak, mint a korábbi változat esetén, és ez igen nagy eredmény” – hangsúlyozta Vitaliano professzor.

    A tisztított klatrin nanorészecskék a diagnosztikus kontrasztanyagok szállításán túl ígéretes lehetőséget jelentenek gyógyszermolekulák agyszövetbe juttatására is.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!