2024. március 28. csütörtök
More

    A banyapúp ellen is van megoldás. Így kezelhetjük.

    Banyapúpról akkor beszélünk, ha a nyak és a hát találkozásánál, a felgyülemlett kötőszövet miatt kisebb vagy nagyobb domborulat alakul ki, ami elsősorban a nőknél jelentkező esztétikai probléma. De mit tehetünk ellene? Hogyan előzhetjük meg?

    Szabó Réka, a Sherlock Rehab gyógytornásza többek között ezekre a kérdésekre is válaszol.

    Hogyan alakul ki a banyapúp?

    A gerincünk görbületei – a háti- és az ágyéki szakaszon – egyénenként eltérőek lehetnek. Ma már tudjuk, hogy ezek a görbületek az esetek nagy részében nem okoznak fájdalmat. Azt is “normálisnak” tekintjük ha a gerinc görbül, és azt is ha kevésbé, vagy egyáltalán nem. Ennek alapján elmondható, hogy a banyapúp nem feltétlenül generál fájdalmat, mivel nincs összefüggés a nyaki gerinc görbületének mértéke és a nyaki panaszok között.

    Tünetek, amelyekkel érdemes szakemberhez fordulni:

    • Több kutatás is vizsgálta az előre döntött fejtartás és a légzési paraméterek kapcsolatát. A fej helyzetének megváltozása hatással van a bordamozgásokra, ezért a légzés mélysége és a vitálkapacitás is változhat.
    • A helytelen fejtartás miatt főleg a mellkasi légzés lesz domináns a hasi légzéssel szemben, ezért a légzési segédizmok fokozott működése figyelhető meg. Ez feszülést okozhat a mellkas és a nyak területének izmaiban.
    • A nyak mozgásterjedelme csökkenhet.
    • A csigolyák megváltozott helyzete-, valamint az izmok és kötőszöveti feszülés miatt érintetté válhatnak az erek és idegek, ami fejfájást okozhat.
    • A csigolyák megváltozott helyzete-, valamint az izmok és kötőszöveti feszülés miatt érintetté válhatnak az erek és idegek, ami fejfájást okozhat.

    Ezek a kezelések segíthetnek:

    Manuálterápia

    Banyapúp esetén a manuálterápiás kezelés elengedhetetlen. A nyaki-háti átmenetben, a csigolyáknál felgyülemlett kötőszövet fellazításával szabadabbá tehetjük a csigolyák-, ezáltal a nyak mozgását. A csigolyák rögzült helyzetét ezután ízületi mobilizációval tudjuk oldani. Ha a páciensnek légzési nehezítettsége is van, a bordák mobilizációjával és a kilégzési és/vagy belégzési bordamozgás növelésével enyhíthetjük a tünetet.

    Gyógytorna

    A gyógytorna célja, a mobilizáció utáni mozgásterjedelem növelése és az izomegyensúly helyreállítása. A mély nyaki-, a mély hát- és a lapocka körüli izmok erősítésével a nyak és a vállöv helyzetét stabilizáljuk. De alkalmazhatunk retrakciós-, valamint egyensúlyfejlesztő gyakorlatokat is stabil vagy instabil felszínen.

    Masszázs

    A kötőszövet és a nyak körüli feszes izmok lazításával enyhíthetünk a tüneteken. A nyak és vállöv körül kialakuló úgynevezett felső keresztezett szindróma során a hátizmok, a lapocka körüli izmok és a nyak elülső izmai megnyúlnak, a mellkas és a nyak hátsó izmai pedig rövidebbek lesznek. Mindkét esetben gyengülnek az izmok, ezért a masszázs mellett izomerősítésre is szükség van.

    Érdemes passzív eszközökkel próbálkozni?

    A passzív terápiás módszerek, például a gyógytapaszok nem tudják a fejet, nyakat tehermentesíteni. A fejünk tömege 4-5 kg, ha egy vonalban van a gerincünkkel, ilyenkor a nyakizmok minimális működése szükséges a fej megtartásához. Ha azonban a nyak 60 fokban előre dől a háti gerincszakaszhoz képest, a 4-5 kg-ból a teher akár öt-hatszorosára is nőhet, ami komoly feszülést jelent a nyakizmok számára.

    A passzív eszközökhöz sorolható a párna és a matrac is. Fekvő helyzetben a csigolyák tehermentesített helyzetben vannak, így a banyapúp kialakulását az alvási póz nem befolyásolja.

    Milyen eredményekre számíthatunk?

    A banyapúpot akkor kezeljük, ha a páciens panaszát a nyaki púp és a kialakult kötőszöveti- és izomfeszülés okozza. A terápia attól függ, hogy mennyire súlyosak a tünetek, és milyen a páciens állapota. A panaszok enyhítéséhez és a púp csökkentéséhez életmódbeli változtatásokra – például rendszeres testmozgásra – is szükség van.

    Fontos a helyes testtartás

    A banyapúp megelőzése érdekében alakítsunk ki úgynevezett ergonómikus munkakörnyezetet: a helyes testtartáshoz szemmagasságban helyezzük el a monitort, valamint állítsuk be helyesen a szék és az asztal magasságát is. A hosszú ülőmunkát pedig óránként szakítsuk meg a nyak és a váll átmozgatásával. Nem kell félnünk, a púp nem egy valódi kinövés, csupán egy vizuális csalódás. Ami ennél sokkal fontosabb, az a megfelelő működés, mozgathatóság és a fájdalommentesség.

    Forrás: egeszsegkalauz.hu

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!