Mindenki ismeri a húsvéti reggeli menüt. Az viszont már kevésbé egyértelmű, hogy régen mit ettek az ünnepek előtt, és hogyan készültek fel a húsvétra. Maradj velünk és megmutatjuk!
A húsvét a karácsony után is az egyik legfontosabb ünnepünk, bár valószínű, hogy ennek az oka a hosszú hétvége és a vasárnapi reggeli. A húsvét régen sokkal fontosabb volt, nagyobb ünnepnek számított, mint a karácsony, amire a XX. század elejéig mindenki komolyan felkészült – felekezettől és lakóhelytől függetlenül. Ma, amikor húsvét vasárnap ünnepére készülünk, képzeljük el, milyen lenne egy negyvennapos szigorú böjt után friss süteménybe és sonkába harapni. Lássuk, milyenek voltak az régen a húsvéti reggelik!
A katolikus egyház az V. századtól szigorú böjtöt tartott, amely szerint a farsang végétől húsvétvasárnapig nemcsak a húst és zsírt, hanem a tojást és a tejtermékeket is kerülni kell. Ez vonatkozik Magyarországra is, a katolicizmus bevezetésétől a XVII. századi megkönnyebbülésig. Ez a megkönnyebbülés azonban azt jelenti, hogy a hívők tejterméket és tojást fogyaszthatnak – természetesen csak mértékkel. Csak az 1900-as évek elejéig lépett életbe ez a fajta böjt, amely után a húsmentes étkezés a nagyböjt utolsó napjaira rövidült.
A böjtöt természetesen a városokban is tartják, de a szegényebb vidéki területeken nagyobb a hatása. Az általában húsból vagy zsíros ételekből készült ételek edényeit a farsang után hamuval tisztították meg, és negyven napig elő sem vették utána. Tehát az akkori alapanyagok többnyire tejtermékek, szárított bab és levesek voltak – zöldségekkel, szárított gyümölccsel, amelyeknek csekély ízük volt rántás és habarás hiányában. Általában kenyérrel ették ezeket.
A desszertek a paraszti kultúrában már ismeretlen fogalomnak számítottak, kivéve a fesztiválokat, amelyek akkoriban természetesen mindenhol tiltottak voltak. A magyar konyha hagyományosan disznózsírt használt, mert ez főzhető, a vajat és a növényi olajat pedig a háziasszonyok a böjti időszak előtti hetekben félretették.
A halfogyasztás is megengedett volt, de a XIX. században, amikor a folyókat helyreállították, ezek korábbi természetes élőhelyének nagy része elveszett – így a szegények halevése a böjt alatt elavulttá vált. Sós feta sajt az év nagy részében kapható volt, ami Erdélyben az önellátó táplálkozást segítette elő – ezt az ország többi részén a sózott tehéntúró váltott fel.
A negyvennapos böjtöt a református falvakban nem tartották, de a nagypéntek nagyon szigorú volt, bár régiónként változó: volt, ahol egyáltalán nem főztek, az ételek közé tartozott az aszalt gyümölcs, a pattogatott kukorica és a lepénykenyér.
A Dunántúlon elterjedt a kétfogásos étkezés, vaj és olaj nélküli rántás leves, bab, káposzta vagy aszalt gyümölcs, főtt tészta – többnyire mákos – vagy főtt üres kása. A görögkatolikus falvakban szigorúbbak voltak a böjtök – negyven napnál tovább tartották, mindenféle zsírt eltávolítottak az étkezésükből, és nagyszombaton egész nap nem ettek. A nagyszámú zsidók által lakott területeken mindenki böjtölt. Bár a húsvét keresztény ünnep, a zsidó húsvét is a nagyhétre esik – ekkor halat is ettek, és leghíresebb „fogásuk” a macesz volt, amit a faluban élő izraeliták együtt készítettek húsvétkor.
