2024. március 28. csütörtök
More

    Természetes módszerekkel az epekő és epegörcs ellen

    Az epekő rizikója a legnagyobb a 40 év felettieknél, a nőknél, a túlsúllyal küzdőknél, illetve azoknál is, akik sok szénhidrátot fogyasztanak.

    Az érintettek 75-80 százalékánál nem okoznak problémát az epekövek, nem járnak együtt tünetekkel, így sokan nem is tudják, hogy epekövük van, ezt csak képalkotó vizsgálat során (pl. ultrahangvizsgálattal) állapítják meg. A betegek kisebb részénél azonban az epekő elzárhatja az epevezetéket, és úgynevezett eperohamot, epegörcsöt okozhat, ami rendkívül fájdalmas tünetegyüttes. Az epegörcs hányingerrel, hányással, hasmenéssel, lázzal is együtt járhat. Az epekő emellett komoly szövődményeket, például az epehólyag vagy az epevezető gyulladását, illetve hasnyálmirigy-gyulladást is okozhat.

    Kiknél alakulhat ki epekő?

    Az epekő rizikója a legnagyobb a 40 év felettieknél, a nőknél, a túlsúllyal küzdőknél, illetve azoknál, akik sok szénhidrátot fogyasztanak. Meglepő módon, az is növeli az epekövek kialakulásának esélyét, ha valaki túlságosan hirtelen szabadul meg a felesleges kilóktól. Azoknak is érdemes odafigyelnie az epéjére, akinek a családjában már előfordult epebetegség vagy epekő.

    Epediéta: mit együnk az epekövek ellen?

    Az epekövek kialakulása nem vezethető vissza csak az étrendre, számos különböző tényező játszik szerepet abban, hogy kinél jelennek meg és kinél nem, így nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy bizonyos ételek kerülése vagy éppen előnyben részesítése tökéletes védekező módszer lehet az epekő ellen. A kutatások szerint a finomított szénhidrátokban, telített zsírokban és feldolgozott élelmiszerekben bővelkedő étrend emeli az epekövesség rizikóját (akárcsak a túlsúlyét, mely szintén komoly kockázati tényező), ugyanakkor a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag diéta csökkentheti azt. Fontos az is, hogy elég folyadékot fogyasszunk!

    Sajnos, nincs olyan étel, mely „felolvasztaná” a már kialakult epeköveket. Ugyanakkor bizonyos ételeket érdemes kerülni – főként, ha valakinek volt már eperohama –, ugyanis a zsíros ételek, süteményeksajtok, a tojás feldolgozása nagyobb munkát igényel az epehólyagtól, és nagyobb az esély arra, hogy az összehúzódása során az epekő újra elzárja az epevezetéket, és epegörcsöt idéz elő.

    A gyógynövények közül a máj és az epe gyógyítójának, méregtelenítőjének tartják a máriatövist és az articsókát. Alkalmazásuk előtt azonban érdemes beszélni az orvosunkkal, főként akkor, ha más, krónikus betegségben is szenvedünk (a máriatövis például a vércukorszintet is befolyásolhatja, így a cukorbetegeknél nagyon oda kell figyelni a szedésére).

    Forrás: egeszegkalauz.hu

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!