2024. március 29. péntek
More

    Rendszertelenül étkeznek a felnőttek

    A magyarok közel harmada bevallottan rendszertelenül étkezik, és jelentősen megnőtt azoknak az aránya, akiknek a fő étkezése az ebéd helyett a vacsora lett – derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet étkezési szokásokat vizsgáló tanulmányának idei adataiból.

    A GfK Hungária kétévente vizsgálja a magyarországi étkezési szokásokat. Felmérésükből fény derül arra, hogy minden második magyar napjában háromszor étkezik. A naponta négyszer, vagy annál gyakrabban étkezők aránya folyamatosan növekszik (jelenleg 37 százalék), ami arra enged következtetni, hogy a köztes étkezések és a snack-fogyasztás jelentősége egyre nő.

    A tanulmány szerint a magyar felnőttek 31 százaléka „inkább rendszertelenül eszik”. A fő étkezések közül továbbra is az ebéd az, amelyet a többség nem hagy ki, bár jelentősége 2005-höz képest jelentősen csökkent a vacsorát előnyben részesítők javára. Míg 2005-ben a megkérdezettek 72 százaléka ebédelt és 28 százaléka tartotta a vacsorát fő étkezésnek, ez az arány 2007-ben 64 és 36 százalékra változott.

    A meleg vacsorát fogyasztók aránya a többi fő és köztes étkezéshez képest változott a legnagyobb mértékben. A 2005-ben mért 27 százalékhoz képest 2007-ben már 31 százalékot ért el azok aránya, akik minden nap meleg vacsorát ettek, 58 százalékról 56 százalékra csökkent a meleg vacsorát alkalomszerűen és 15 százalékról 13 százalékra a meleg vacsorát soha nem fogyasztók aránya.

    A 2005. évvel összevetve többen vannak azok, akik soha nem reggeliznek (9 százalék), így munkába is általában üres gyomorral érkeznek. A többség – 53 százalék – továbbra sem tízóraizott soha. Az uzsonna a tízóraihoz hasonló adatokat mutatott: a megkérdezettek 9 százaléka minden nap uzsonnázott, 37 százalék alkalomszerűen, 54 százalék soha.

    A tíz legszívesebben fogyasztott élelmiszer között megtalálhatók a hagyományos, főzött levesek, szárnyasok, gyümölcsök, zöldségek, tésztafélék, a sajt, a burgonya, a tojás, de népszerű a kifli és a zsömle is, valamint a szárazáruféleségek, így a szalámi és a kolbász is. A válaszadók asztalára tíz leggyakrabban kerülő étel és ital a fogyasztási gyakoriság szerint a következő: fehér kenyér, kávé, hagyományos, főzött levesek, gyümölcsök, ásványvíz, tea, tej, kifli, zsömle, zöldség és a csapvíz.

    A megkérdezettek 57 százaléka – saját bevallása szerint – szívesen főz, míg a válaszadók 19 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem tud főzni. Az adatok rámutatnak arra is, hogy a sütés-főzés – talán nem meglepő módon – a nők körében örvend nagyobb népszerűségnek: a hölgyek 83 százaléka, míg a férfiak 31 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szívesen áll a tűzhelyhez.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!