2024. április 18. csütörtök
More

    A jóga felére csökkenti a szívritmuszavar előfordulásának gyakoriságát

    A rendszeres jógázás felére csökkentheti a pitvarfibrillációnak nevezett szívritmuszavar előfordulási gyakoriságát és segíthet a szorongásos, valamint a depressziós tünetek enyhítésében is – hangsúlyozzák a szakemberek.

    A jógázásról már régen bebizonyították a kutatók, hogy segít csökkenteni a magas vérnyomást, valamint koleszterinszintet. Az amerikai University of Kansas Hospital szakemberei azonban a világon elsőként tanulmányozták, hogy ez a fajta testmozgás milyen jótékony hatással bír az úgynevezett pitvarfibrillációra. Ez egy olyan, elsősorban az idősebb korosztályt érintő krónikus szívritmuszavar, amely növeli a vérrögképződés esélyét és ezzel életveszélyes szövődményekhez, akár szélütéshez is vezethet.

    „Ezek az eredmények azért rendkívül fontosak, mert a pitvarfibrilláció kezelésére használt hagyományos módszerek közé tartozó gyógyszeres, illetve sebészeti kezelések igen kellemetlen mellékhatásokkal járnak” – figyelmeztet Dhanunjaya Lakkireddy, a tanulmány vezetője, aki az Amerikai Szívgyógyász Kollégium New Orleansban hét végén befejeződött éves konferenciáján ismertette az eredményeket.

    A szakemberek összesen negyvenkilenc fizikai problémákkal és jógás előképzettséggel nem rendelkező, szívritmuszavarban szenvedő pácienst vontak be a tanulmányba. A vizsgálat első három hónapjában a résztvevők kedvük szerint vehettek részt a különböző fizikai tevékenységekben. A hátralévő időben pedig légzéstechnikákat, jógapozíciókat, meditációs- és relaxációs gyakorlatokat összesítő jóga órákon vettek részt, heti háromszor 45 percben, és a szakemberek arra bíztatták őket, hogy otthon is végezzék el a gyakorlatokat.

    A tanulmány ideje alatt szívmonitorokkal mérték a pácienseknél a pitvarfibrillációs epizódokat (ilyenkor a pitvarok nem húzódnak össze teljesen, azaz valamennyi vér, amelynek a kamrákba kellett volna ömleni, a pitvarokban marad.) A résztvevők emellett saját maguk is értékelték szorongásos, depressziós tüneteik gyakoriságát, illetve közérzetük változását.

    Az eredmények szerint a rendszeres jógázás felére csökkentette pitvarfibrillációs epizódok előfordulását és jelentősen csökkentette a páciensek szorongásos, illetve depressziós tüneteit, valamint növelte fizikai teljesítőképességüket, javította általános közérzetüket és mentális egészségüket.

    Alacsony ára és jótékony hatásai miatt a szakemberek azt javasolják a szívritmuszavarral küzdő embereknek, hogy az orvosi utasítások szigorú betartása mellett, próbálják meg kiegészíteni a kezelésüket a rendszeres jógázással. Ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy mivel a mostani csupán egy kis tanulmány volt, ezért további vizsgálatokra lesz szükség az eredmények megerősítéséhez.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!