2024. április 18. csütörtök
More

    Hideggel a fogyásért

    A hidegebb idő is jelzi, hogy vége van a nyárnak, de e rossz hírben lehet valami jó is. Két kutatás eredményei szerint a hideg segíthet a fogyásban és a fűtés csökkentése, főleg a gyerekeknél, hasznos lehet.

    A hideg ugyanis felébreszti az úgynevezett „barna zsírszövetek” aktivitását – ezek felelősek a zsírok égetéséért – és csökkenti a fehér zsírszövetekét, amelyek felhalmozzák a kalóriákat.

    Szaito Maszajuki, a sapporói Tensi főiskola kutatója kimutatta, hogy ellentétben az eddigi ismeretekkel, a barna zsírszövet nemcsak a születés után, hanem felnőtt korban is jelen marad az ember szervezetében és a hideg fokozza aktivitását – írta a La Repubblica című olasz napilap.

    A másik kutatást a Joslin Diabetes Centerben Ronald Kahn vezetésével amerikai kutatók folytatták. Ők azt bizonyították, hogy gyógyszerrel fokozható a barna zsírszövet aktivitása, és a barna és a fehér zsírszövet közötti egyensúly magyarázza, hogy azonos feltételek között miért hízik az egyik ember és miért nem a másik. Olyan gyógyszer már létezik, amelyeket egereken próbáltak ki, most azt kutatják, milyen medicina lenne eredményes az embernél is.

    Olasz kutatók a témához kapcsolódva azon a véleményen vannak, hogy a gyerekeket túlöltöztetik és túlfűtött szobákban tartják és ez hozzájárul ahhoz, hogy egészségtelenül híznak. Már az is segíthetne, ha a fűtést eleve 18-19 fokra állítanák be – vélik a szakemberek.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!