2024. április 20. szombat
More

    Sportoló gyerekek étrendje

    A gyerekek egészséges fejlődéséhez alapvetően fontos a rendszeres fizikai aktivitás, azonban a növekedéssel kapcsolatos szükségletek különböznek a felnőttek táplálkozási igényeitől.

    Az élelmezéstudományi kérdést az Európai Élelmezési Információs Tanács folyóirata, a Food Today foglalta össze. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO álláspontja szerint az 5-17 éves gyerekeknek naponta átlagosan egy órát ajánlott fizikai terheléssel, lendületes vagy erős mozgással eltölteni. Ez nem csupán az erősödéshez szükséges, de az izomzat és a csontok fejlődése mellett a mozgás szabályozásának kialakításához is elengedhetetlen.

    Az európai HELENA-tanulmány idén közölt adatai szerint a tizenéves fiúknak csak 57 százaléka, a hasonló korú lányoknak pedig csupán 28 százaléka mozog naponta legalább 60 percet.

    A sokat mozgó, sportoló gyerekeknek olyan kalóriabevitelre van szükségük, hogy a fizikai aktivitás energiaigényén kívül fedezze a növekedés és erősödés szükségletét is. Ha ez bármilyen okból nem megfelelő, mind a fizikai, mind a szellemi fejlődés visszamarad. Ilyenkor a szervezet elsősorban a test izomszövetét használja fel.

    A mozgás energiaigényéhez a szénhidrát az első számú forrás. Főleg a teljes értékű szénhidrátok fogyasztása javasolt. A szervezet a szénhidrátból cukrot, glukózt szabadít fel, amely azonnal felhasználódik a szükséglet szerint. A felhasználatlan glukóz glikogén formájában raktározódik az izmokban. Ha több „üzemanyagra” van szükség, a glikogén glukózzá változik. A hosszú fizikai igénybevételt követelő sporttal foglalkozó gyerekeknek napokkal a nagy terhelés előtt célszerű több szénhidrátot enniük.

    Fontos elégséges fehérjét is fogyasztani, de téves azt hinni, hogy több fehérje, hús evése gyorsabban növeli az izmokat. Ehhez több edzés kell. A sportoló gyerekeknek ezentúl több vasra és kalciumra van szükségük, az utóbbi az erős csontok fejlesztéséhez kell. A zsírok lényeges energiaforrások, és a bennük oldódó vitaminok miatt kellenek.

    A sportoló gyerekeknek bőségesen kell folyadékot, elsősorban vizet inniuk. Legjobb az izzadással járó sóveszteség miatt megfelelő sótartalmú ásványvizet inni.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!