2022. július 5. kedd
More

    Fotonszámláló detektoros CT-t adták át a Semmelweis Egyetemen

    Világviszonylatban is új, fotonszámláló detektorral rendelkező CT-készüléket adtak át a Semmelweis Egyetemen hétfőn, az Orvosi Képalkotó Klinikán üzembe helyezett berendezésnek köszönhetően gyorsabb és pontosabb diagnózis várható, és a sugárdózist – a fotonszámláló technológiának köszönhetően – csaknem a felére csökkenti.

    Az ünnepélyes átadáson Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta, az elmúlt hét évben a mostani már a negyedik alkalom, hogy az egyetemen a világ egyik legmodernebb képalkotó berendezését bocsátják rendelkezésre.

    Emlékeztetett arra, hogy a Semmelweis Egyetem egy év alatt több mint 140 helyet javított a nemzetközi ranglistán.

    A miniszter azt mondta: a felsőoktatást érintő, 2014 óta megfigyelhető kormányzati erőfeszítések lehetővé teszik az egyetemek javulását, és a folyamat fel fog gyorsulni, hiszen a modellváltás és finanszírozási feltételeinek megteremtése “soha nem látott összegeket jelentenek”.

    Palkovics László beszédében megköszönte a berendezés gyártójának, a Siemensnek az együttműködést.

    Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora arról beszélt, hogy “igazi mérföldkőhöz” érkezett az egyetem, hiszen ilyen modern technológiájú berendezést Európában még nem helyeztek üzembe. A világon egy időben húsz ilyen CT-t adtak át – jegyezte meg.

    Kiemelte, a berendezés alacsony sugárdózissal dolgozik és nagyon pontos, ez amellett, hogy a betegek javát szolgálja, új utat ad a kutatásban.

    Maurovich-Horvat Pál, az Orvosi Képalkotó Klinika igazgatója a berendezést bemutatva elmondta, a Siemens Healthineers Naeotom Alpha CT-készüléke egyedülálló, fotonszámláló technológiájának köszönhetően a hagyományos CT-kel szemben sokkal részletesebb térbeli felbontást tesz lehetővé, így akár a néhány milliméteres kóros elváltozások – a daganatoktól a meszes erekig, szűkületekig – is azonosíthatók a segítségével.

    A berendezés akkora újításnak számít, mint amikor a fekete-fehér tévéről színesre váltottunk – mutatott rá.

    Maurovich-Horvat Pál kiemelte, a berendezés a világon a leggyorsabb, és a legnagyobb térbeli felbontással rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy az eddigieknél sokkal gyorsabban tudnak pontosabb diagnózishoz jutni, alacsonyabb sugárterhelés mellett – tette hozzá.

    A közreadott sajtóanyag szerint a berendezés a szürkeárnyalatos képeken túl színes CT-felvételek készítésére is alkalmas a szöveti tulajdonságok alapján, így még pontosabb diagnózist tesz lehetővé az onkológia és a kardiológia mellett a tüdő, a koponya és az ízületek képalkotásában is.

    Az onkológiai diagnosztikában nagy jelentőségű, hogy az új CT a 0,2 milliméteres térbeli felbontás mellett alkalmas az elváltozások összetételének számszerű meghatározására, így a jó- és rosszindulatú daganatok nagyobb biztonsággal különíthetők el egymástól – írták.

    “Hagyományos CT-készülékekkel nehezen lehet megítélni a koszorúér-szűkület mértékét meszes lerakódás mellett, a fotonszámláló technológiának köszönhetően azonban a meszes plakk és a beültetett sztent mögé is be lehet látni”, éppen ezért az új CT a szív- és érrendszeri betegségek azonosításában kiemelt szerepet tölthet be – hangsúlyozza a közlemény szerint Merkely Béla kardiológus rektor. “Ilyen készülékeket kell az orvosok kezébe adni annak érdekében, hogy világhírű eredményeket tudjanak elérni.”

    A Semmelweis Egyetem képalkotó klinikáján átadott új, egyetemi forrásból beszerzett készülék mintegy egymilliárd forint értékű.

    A dokumentumban idézik Oroszné Vincze Ritát, a Siemens Healthcare Kft. ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: a Semmelweis Egyetem és a vállalat között két éve indult szoros kutatás-fejlesztési együttműködés.

    Az új berendezés sebességével kapcsolatban megjegyezte, hogy egy szívdobbanás ideje alatt a teljes szív leképezhető vele.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!