2024. április 16. kedd
More

    A széles csípőjű lelet újat mond az emberi agy evolúciójáról

    Egy Etiópiában talált széles csípőjű Homo erectus lelet arra utal, hogy távoli elődeink nőnemű egyedei ringó csípővel jártak, és a modern emberénél fejlettebb állapotban, nagy agytérfogattal hozták világra újszülöttjeiket. A felfedezés megváltoztatja néhány elképzelésünket elődünkről és az evolúcióról, és arra utal, hogy a gyámoltalan újszülöttek viszonylag későn jelentek meg az emberré válás folyamatában.

    A medencecsontok méreteiből számították ki a szakemberek, hogy születésekor mekkora lehetett a Homo erectus utódjának feje. Scott Simpson, a Case Western Reserve Egyetem (CWRU) munkatársa és kutatócsoportja az amerikai Science tudományos magazin egyik számában közli megállapításait. Eszerint az 1,2 millió éves medence formája és mérete azt jelzi, hogy a nőstény Homo erectus csípője szélesebb volt, mint eddig hitték és mint a mai nők csípője, csecsemőik pedig mintegy 30 százalékkal nagyobb fejjel születtek, mint azt korábban számították.

    „Ez azt jelenti, hogy az utódok nem voltak olyan elesettek, mint a modern ember újszülöttjei” – mondta Simpson.

    „Nem járt és beszélt, amint kibújt, de vélhetően képes volt például tárgyakat megfogni vagy felülni, fiatalabb korban annál, mint amit a modern embernél látunk” – tette hozzá a kutatásvezető.

    Az elhúzódó gyerekkor különleges emberi jellegzetesség. A tehetetlen csecsemők állandó felügyeletet és gyámkodást igényelnek az anyán kívül az egész csoporttól is, ami hozzájárulhatott az emberi társadalom és kultúra fejlődéséhez.

    A Homo erectus, azaz „felegyenesedett ember” valamikor 1,8-1,2 millió évvel ezelőtt bukkant fel Afrikában, fél millió évvel ezelőtt pedig kihalt. A szakértők szerint a modern emberek közvetlen elődje lehetett. A tudósok akkor tudtak meg róla többet, amikor 1984-ben felfedezték a kenyai Turkana-tó közelében az úgynevezett „Turkana fiú”, egy 1,5 millió éve élt kamasz Homo erectus csontjait. Keskeny csípőjű felépítése miatt azt feltételezték a tudósok, hogy a Homo erectus kis fejjel születik, és hosszas gondozást igényel felnövekedéséig, amint az a modern ember gyerekével történik.

    Simpson szerint azonban a fiú medencéje sérült volt, és a csaknem teljesen ép női medencét rejtő etiópiai lelet felbukkanása megváltoztatta a képet. A női Homo erectus egyed a csontok alapján 137 centiméter magas lehetett, ezért a medencében lévő szülőcsatorna méretei alapján számított 315 köbcentiméteres újszülött agytérfogat arányaiban nagyobb, mint a modern ember újszülöttjének átlagosan 380 köbcentiméteres feje, a mai nők magasságához viszonyítva – olvasható a CWRU honlapján.

    A nők és férfiak közti egyik legfontosabb különbség a csípőszélesség. A szélesebb csípő miatt ringó a nők járása, míg a férfiak keskenyebb csípője teszi lehetővé, hogy gyorsabban fussanak.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!