2024. április 19. péntek
More

    Sok hal fogyasztásával a szívinfarktus megelőzhető

    Elképzelhető, hogy Japánban azért ritkább a szívroham, mint Európában, mert a szigetország lakói gyermekkoruktól kezdve átlagosan naponta legalább tíz deka halat fogyasztanak. A biztató hírt a European Heart Journal közölte.

    A japánok életkilátásai az utóbbi években minden más ország fiaihoz képest az első helyre kerültek. Számítások szerint minden második japán gyerek, aki 2007-ben látta meg a napvilágot, megünnepelheti a 107. születésnapját.

    A kutatók évek óta vizsgálják, a halban gazdag japán étrend hatását az életkilátásokra. Az Egyesült Államok polgárai – és tegyük hozzá: a magyarok még inkább – heti két alkalomnál kevesebbszer esznek valamilyen halból készült fogást. Arra viszont több nemzetközi vizsgálat utalt, hogy a halhús, főleg a benne lévő többszörösen telítetlen zsírsavak jóvoltából jelentősen csökkenti a koszorúérbetegség megjelenésének kockázatát.

    A kutatókat főleg az foglalkoztatja, hogy noha a II. világháború óta az eredeti japán étkezés nagymértékben amerikanizálódott, a szívroham vagy az agyi katasztrófa gyakorisága továbbra is alacsony értéken maradt.

    Sokan úgy gondolták, hogy a japánok kisebb mértékben hajlamosak a koszorúerek elmeszesedésére, mint a fehérbőrű európai rasszhoz tartozók. Az amerikaiak esélye szívinfarktusra négyszer nagyobb, mint a japánoké. Kiderült viszont, hogy az USA területére kivándorolt, étrendjükben is amerikanizálódott japánoknak magasabb a vérkoleszterinjük és infarktus okozta halálozásuk az anyaország lakosságának aránya, illetve a született amerikaiaké között helyezkedik el.

    Csaknem 60.000 japán nő és férfi 12 éves vizsgálata bizonyította, hogy azokban a családokban, ahol halétel hetenként legalább ötször került asztalra, a szívroham okozta halálozás 32 százalékkal kisebb volt, mint a halat nem kedvelő népességben.

    A japán kutatók most annak vizsgálatával foglalkoznak, hogy a szívvédő hatás önmagában az omega-3 zsírsavaknak köszönhető, vagy a halhúsban lévő egyéb anyagoknak is fontos szerepe van a meggyőző eredményben.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!