A Brainerd hasmenés egy hevenyen fellépő vizes hasmenés (napi 3 vagy több laza széklet) szindróma, amely 4 hétig vagy tovább tart, és amely járványokban vagy szórványos esetekben fordulhat elő. Nevét a minnesotai Brainerdről kapta, arról a városról, ahol 1983-ban az első járvány kitört. A betegek általában napi 10-20 alkalommal tapasztalnak robbanásszerű, vizes hasmenést, amelyet sürgősség és gyakran széklet inkontinencia jellemez. A kísérő tünetek közé tartozik a gázképződés, az enyhe hasi görcsök és a fáradtság. Hányinger, hányás és szisztémás tünetek (például a láz) ritkák, bár sok beteg enyhe súlycsökkenést tapasztal.
A kiterjedt klinikai és laboratóriumi vizsgálatok ellenére a Brainerd hasmenés okát még nem sikerült azonosítani. Bár fertőző ágensnek tartják, a bakteriális, parazita és vírusos kórokozók utáni intenzív kutatások eddig nem jártak sikerrel. Továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy a Brainerd hasmenést egy kémiai toxin okozza, de még nem találtak ilyen toxint.
Mivel az etiológiai ágens ismeretlen, nincs olyan laboratóriumi vizsgálat, amely megerősítené a diagnózist. Brainerd hasmenés gyanúja merül fel minden olyan betegnél, akinél akut, több mint 4 hétig tartó, nem véres hasmenés jelentkezik, és a széklettenyésztés, valamint a petesejtek és paraziták kimutatása negatív eredményt ad. Gondoskodni kell a krónikus hasmenés egyéb okainak kizárásáról, legyen az fertőző és nem fertőző (pl. limfocitás vastagbélgyulladás, kollagén vastagbélgyulladás, daganatok, gyógyszeres reakciók). A Brainerd hasmenést nem jellemzi semmilyen specifikus laboratóriumi eltérés. Kolonoszkópia során petechiák, aftás fekélyek és bőrpír figyelhető meg. A vastagbélszövet-biopsziás minták mikroszkópos vizsgálata gyakran enyhe gyulladást tár fel, megnövekedett limfociták számával, különösen a felszálló és a keresztirányú vastagbélben.
A Brainerd-hasmenés kezelésére nincs ismert gyógyító kezelés. Számos antimikrobiális szert próbáltak ki sikertelenül, beleértve a trimetoprim-szulfametoxazolt, a ciprofloxacint, a doxiciklint, az ampicillint, a metronidazolt és a paromomicint. A szteroidokra vagy gyulladáscsökkentő szerekre sem reagáltak. A betegek hozzávetőleg 50%-a számolt be a tünetek némi enyhüléséről az opioid motilitásgátló szerek, például a loperamid, a difenoxilát és a paregoric nagy dózisai hatására.
