A legenda szerint az első karácsonyfát Luther Márton állította 1536-ban – Wittenbergben – gyermekeinek. Jelenlegi ismereteink szerint Jézus születésnapját karácsonyfával először 1605-ben, Strassburg környékén ünnepelték meg. Írásos feljegyzések tanúskodnak arról, hogy ekkor már almával, aranyfüsttel, papírrózsával és cukorral díszítették a karácsonyfát. A szaloncukor csak a 19. században jött divatba.
Magyarországon Brunszvik Teréz, az első magyarországi óvoda megalapítója és báró Podmaniczky Frigyes evangélikus édesanyja állított először fenyőfát karácsonykor, az 1820-as években. A karácsonyfa-állítás eleinte csak az arisztokrácia körében volt szokás, de az 1840-es évektől már a módosabb polgároknál is divatba jött. Érdekesség, hogy a reformkorban még minden gyermek külön-külön kapott karácsonyfát, később a lányok és a fiúk együtt kaptak egy külön fát, míg napjainkban egy család egy fát állít.
Jókai Mórtól tudhatjuk, hogy családjában az 1870-es évektől vált rendszeressé a karácsonyfa „szalonczukkedlivel” való díszítése. A korabeli karácsonyfa állítók a gyümölcsök és szaloncukorkák mellett habcsókot és mézeskalácsot is akasztottak a fára. Ez a szokás a mai napig él, bár a diót és az almát sok helyen már kiszorították az üvegdíszek.
A XV. században az édes termékeket még gyógyszerészek állították elő. A nyalánkságokat ekkor nádcukorból készítették, s meglehetősen drága csemegének számítottak. A XVII. századtól az édességkészítés Európa-szerte lassan elkülönült a gyógyszerészettől, és a korabeli „tsemege-tsinálók” árukínálata a tésztaféléken kívül cukorból és tragantból (a cukrászipar egyik legrégibb eredetű díszítőanyaga) készített plasztikus kompozíciókkal, asztaldíszekkel bővült. Magyarországon Széchenyi használta először a „cukrász” kifejezést a reformkorban, de ekkor még a díszmunkák alapján a cukrászatot inkább „művészetnek” és nem ipari tevékenységnek minősítették.
A szaloncukor „ősének” tekinthető fondant cukorkáról már XIV. századi francia feljegyzések is említést tesznek. Hogy miként került Magyarországra, arról megoszlanak a vélemények: elképzelhető, hogy a XVII. században egy francia cukrász, Pierre Andre Manion vitte magával a fondant cukorka készítésének titkát Németországba, ahonnan az hazánkba jutott. Más források szerint török édességkészítők állítottak elő fondant-szerű terméket Magyarországon, amelyet gyümölccsel ízesítettek. Az azonban bizonyos, hogy hazánkban a XIX. század elején már készítettek különböző fondant alapú cukorkákat.
A szaloncukor receptje a XIX. század végi receptkönyvekben már megtalálható. Kugler Géza 1891-ben kiadott Legújabb nagy házi cukrászat című könyvében 17-féle szaloncukor receptet ajánl. A karácsonyi cukrász mintakönyvekben pedig a különböző habcsókok, csokoládé díszek mellett sokféle formájú és díszítésű szaloncukrot is kínáltak, amelyet először selyempapírba csomagoltak, majd színes sztaniolpapírba tettek. Szokás volt a szaloncukrot képekkel díszíteni és a végét kirojtozni.
A szaloncukor gyártásának gépesítése Magyarországon több cég nevéhez is köthető. Gőzgépekkel felszerelt csokoládégyár, amelyben már szaloncukrot is gyártottak 1883-tól üzemelt a Szentkirályi utcában, Gerbeaud és Kugler csokoládé gyára pedig 1886-ban kezdte meg működését.
Csokoládé figurákat először angol és belga cukrászok készítettek. Kezdetben még tömörek voltak és kézzel formálták meg őket. Magyarországon 1934-ben kezdődött el a csokoládéfigurák gyártása, amelyekre porcelánszerű cukormáz került. A feljegyzések szerint az első Mikulás-formákat Csvárics János bádogosmester készítette el, aki pléhlemezből kalapálta ki a kívánt formákat.
Az Édességgyártók Szövetségének tájékoztatása szerint napjainkban a szaloncukorból a karácsonyi ünnepeket megelőző 4-5 hétben háztartásonként 1,7 kilogrammot, összesen 5500 tonnányit vásárolnak a magyar családok, több mint 6 milliárd forint értékben és ilyenkor elfogy 821 tonnányi figurás édesség is, amely az éves csokoládéfigura-forgalom felét adja. A növekvő népszerűségű, játékkal kiegészített és klasszikus Mikulás-csomagokra 550 millió forintot költenek a fogyasztók. További 220 millió forintot fordítanak üreges csokoládé figurákra, például csokidíszekre és adventi naptárakra.
Szaloncukrok esetében az ízek iránti igények évek óta nem változnak: jelenleg is legkedveltebb a zselés szaloncukor. Ezt követi a vajkaramellás, a marcipános, a kókuszos, újabban pedig a diós, mandulás és mogyorós ízesítésű édesség.
A csokoládé szigorú nemzetközi szabványok szerint készül, legdrágább alkotóeleme a kakaóvaj, a tejbevonóból (kakaós masszából) készült termékek esetén a kakaóvajat egyéb olcsóbb növényi zsírokkal helyettesítik. A kakaós masszából gyártott figurák is megfelelnek minden élelmiszeripari követelménynek, amelyek alapján forgalomba kerülhetnek, azonban élvezeti értékük alacsonyabb a csokoládéból készülteknél. Pozitívum, hogy a vásárlók az elmúlt másfél évben inkább a minőségi édességet választják, ami a szaloncukrok esetében az ismert márkákat, a figurás termékek tekintetében pedig a magas kakaótartalmúakat jelenti.
Forrás: MTI
