2022. május 16. hétfő
More

    Sétával a vastagbélrák ellen

    Már heti egy óra séta is csökkenti a vastagbélrák kockázatát, de minél többet mozog valaki, a veszély annál kisebbé tehető – mutatták ki egy nagyszabású vizsgálattal amerikai kutatók.

    Azoknál a nőknél, akik hetente 1-2 órát sétáltak, a vastagbélrák kialakulásának esélye 31 százalékkal csökkent azokhoz képest, akik egyáltalán nem sétáltak. Továbbá azoknál a nőknél, akik hetente több mint négy órát mozogtak – akár közepes, akár nagy intenzitással – a betegség megjelenésének veszélye 44 százalékkal csökkent azokhoz képest, akik hetente egy óránál kevesebbet mozogtak.

    A St. Louisban lévő Washington Egészségügyi Egyetem munkatársai csaknem 80 ezer 40-65 éves nőt figyeltek meg 16 éven át, s ezen idő alatt 547-üknek alakult ki vastagbélrákja.

    A kutatás eredménye a szakemberek szerint egyértelműen meggyőző, már csak az a kérdés, hogy pontosan mekkora intenzitású testmozgásra van szükség a vastagbélrák kockázatának jelentős csökkenéséhez.

    “A hobbiból végzett testmozgás minden felnőtt számára határozottan javasolható az egészség megőrzése érdekében, beleértve a vastagbélrák megelőzését is” – írták a kutatók az International Journal of Cancer szakfolyóiratban.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!