2024. március 29. péntek
More

    A téli forró fürdő növeli a szívroham kockázatát

    A téli időszakban vett forró kádfürdő váratlan veszélyeket hordoz a szívbetegek számára – állapították meg tanulmányukban japán kutatók.

    A kiotói orvosi egyetem munkatársai mintegy 11 ezer szívroham adatait elemezték. A Resusciation című szakfolyóiratban ismertetett eredményekből kiderült, hogy a szívrohamot megelőzően az érintett emberek 22 százaléka aludt, 9 százaléka fürdött, 3 százaléka dolgozott, 0,5 százaléka edzett.

    A kutatók kiszámolták, hogy 10 millió emberre hány szívroham jut a különböző tevékenységek miatt óránként. Ezt a listát egyértelműen a kádfürdőzés vezeti: 54 szívroham jut egy órányi fürdésre 10 millió embernél. Ezt követi az edzés: 10 szívroham jut egy edzésórára 10 millió embernél. A fürdés esetében meglepő összefüggést találtak az évszakokkal, illetve a külső hőmérséklettel, ugyanis hideg időben több szívroham történt fürdés után.

    Az összefüggés okára egyelőre nem találtak magyarázatot a kutatók, de megelőzésként azt javasolják, hogy a nagyobb szívkockázattal élő emberek melegítsék fel a fürdőszobát és az előteret is, vagy tartózkodjanak a forró kádfürdőtől.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!