2024. március 29. péntek
More

    Egészségügy – Sétával a nikotinszomj ellen

    Néhány perces séta is elég a cigaretta utáni vágy leküzdéséhez – állítják brit kutatók az elmúlt évtizedek leszokás-kutatási eredményeinek tanulmányozása alapján.

    Adrian Taylor és munkatársai 1983 és 2006 között megjelent tanulmányok adatait elemezték. A vizsgált kutatások témája a dohányzásról való leszokás és a testmozgás közötti összefüggés volt.

    Az egybehangzó eredmények szerint a mozgás enyhíti a nikotin-elvonási tüneteket, és egy kis edzéssel akár négyszer tovább lehet bírni cigaretta nélkül, mint mozgásszegény életmódot folytatva.

    További fontos tanulság, hogy meg sem kell izzadni a jótékony hatás kiváltásáért, mert már néhány perces rövid séta is csökkenti a nikotinéhséget.

    A jelenség hatásmechanizmusa a Focus című német hírmagazin online kiadásában megjelent cikk szerint egyelőre nem teljesen világos.

    Ismert, hogy a testmozgás serkenti a dopamin nevű anyag kiválasztását, amely elősegíti az agyban a boldogságérzet kialakulását. Ugyanott, az agy úgynevezett boldogságközpontjában fejti ki hatását a nikotin is – az exeteri egyetem kutatói szerint elképzelhető, hogy ez a hasonlóság húzódik meg a háttérben.

    Ezen kívül magyarázhatja a jelenséget az is, hogy a mozgás – csakúgy, mint a nikotin – élénkít és oldja a feszültséget.

    A kutatók a már megjelent tanulmányok elemzése után saját vizsgálatba kezdenek a jótékony hatás pontosabb megismerése érdekében. Adrian Taylor kutatásvezető szerint mindenesetre már most is biztos, hogy a módszernek van egy igen kedvező és kellemes mellékhatása: „A testmozgás nem csak enyhíti az elvonási tüneteket, de megelőzi az elhízást is.”

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!