2024. március 29. péntek
More

    Egészségügy – Elmeélesítő testmozgás

    Rendszeres testmozgás hatására új agysejtek képződnek, s ezáltal nő az agy hatékonysága – mutatták ki először egereken, majd embereken amerikai kutatók.

    Egereken végzett kísérletek során kiderült, hogy az állatok agyában mozgás hatására agyuk azon részén képződnek új sejtek, amelyet az embereknél az időskori, de valójában már 30 éves kortól kezdődő memóriahanyatlással hoznak összefüggésbe.

    A szakemberek mágnesesrezonancia-vizsgálattal (MRI) figyelték meg mind az egerek, mind a 11 kísérleti alany agyátmozgás előtt és után. A 11 ember egy háromhónapos aerobiktanfolyamon vett részt, így vált kimutathatóvá a testmozgás hatása.

    „Egyetlen korábbi kutatás során sem vizsgálták módszeresen a hippocampus különböző régióit, még kevésbé azt, hogy mely régiókra hat a testmozgás a leginkább” – írta dr. Scott Small neurológus, a kutatás vezetője, a New York-i Columbia Egyetem Orvostudományi Központjának munkatársa az Amerikai Tudományos Akadémia kiadványában (PNAS).

    Megfigyelték azt is, hogy a szóban forgó agyterület vérellátása annál nagyobb volt, minél edzettebb volt a delikvens.

    „A következő lépés annak meghatározása, hogy mely testmozgások a leghatékonyabbak a tudati folyamatok javításában és a memóriahanyatlás csökkentésében, hogy idővel az orvosok előírhassák, hogy a páciensek milyen fizikai gyakorlatokat végezzenek memóriájuk fejlesztése érdekében” – írta a szakember.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!