2022. május 22. vasárnap
More

    A délutáni szieszta védi a szívet

    Mediterrán, még inkább forró égövi munkahelyeken még ma is szokásos, hogy a forró, déli órákban elcsendesedik a város, bezárnak az üzletek, s néhány órás sziesztát tartanak az emberek. Friss egészségügyi kutatások feltárták a napközbeni pihenő egészségügyi hasznát.

    Sokan vágyódnak hiába arra, hogy a munkahelyen bekapott gyors ebéd után pihenhessenek, sziesztázhassanak egy kicsit. E mediterrán szokásnak nem mindenütt kedveznek a mai foglalkoztatási szokások. Franciaországban azonban van esély erre az egészséges munkaközi szünetre.

    Bebizonyosodott ugyanis, hogy a rendszeres délutáni sziesztának kedvező élettani hatásai vannak. Az Archives of Internal Medicine című orvosi szaklapban közölt tanulmány szerint az ebéd utáni pihenés jelentősen csökkenti a szívkoszorúér-megbetegedések miatti halálesetek kockázatát, főleg a férfiaknál.

    Dimitriosz Trichopulosz és kutatótársai több mint hat éven át majdnem 24 ezer görög ember kórtörténetét követték nyomon. A vizsgálatok elején egyiküknek sem volt szívproblémája. A kutatók az évek során számos információt jegyeztek fel mindegyiküknél (testmozgás, sziesztázás gyakorisága, hossza, étkezési szokásaik, esetleges betegségek). Amikor ezeket az adatokat összegezték, azt tapasztalták, hogy azoknak a személyeknek, akik hetente legalább háromszor félórás, vagy annál hosszabb sziesztát tartanak, háromszorta kisebb az esélye arra, hogy szívrohamban haljanak meg. Ez a hatás különösen a dolgozó férfiaknál igaz.

    A kutatók szerint a szieszta csökkenti a munkához köthető stresszt – márpedig ez utóbbi a szívroham egyik legfőbb előidézője. Ráadásul a stresszes emberek a tanulmány adatai szerint kevesebbet mozognak, s többet esznek, illetve dohányoznak, mint a többiek, amivel szintén rontják egészségi állapotukat.

    Egyelőre nem vált általánossá, hogy a francia munkahelyeken engedélyezik a dolgozók délutáni sziesztáját, de rövidesen változhat a helyzet. Xavier Bertrand francia egészségügyi miniszter ugyanis január végén bejelentette, hogy az alvási szokások kapcsán egy kormányzati programot indítanak, s ennek keretében külön megvizsgálják a munkahelyi szieszta hasznosságát.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!