35 éves lett sikeres birkózónk, aki még most is nehezen hiszi el, hogy Tokióban olimpiai aranyérmet nyert, és ezzel megkoronázta szenzációs pályafutását. A birkózás mellett testvérével való kapcsolatáról és családjáról is mesélt a Szeretlekmagyarorszag.hu portálnak is.
Lőrincz Tamás igazi példakép, nem csak a birkózók számára. Sportágában olimpiai bajnok, világbajnok és négyszeres Európa-bajnok lett. Csodás családja van: két gyermeke mellett nagyon hálás feleségének, hogy a pályafutása során sokban támogatta és mindig mindenben támasza volt.
Születésnapján (december 20-án), karácsony előtt költözéssel telik az élete. Soha nem unatkozik, Tokió után azonban nagyot fordult vele a világ. Egyik meghívás a másikat éri, aminek nagyon örül, hiszen népszerűsítheti a birkózást Magyarországon, de már várja a csendesebb napokat.
– Ez a legédesebb születésnapod?
– Egy picit könnyedebbet el tudtam volna képzelni. Az elmúlt hónapokban nagyon sok volt a tennivalóm. Folyamatosan mentem egyik helyről a másikra. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy olimpiai bajnoki cím megnyerése ennyit jelent a magyar emberek számára határon innen és túl.Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy ekkora örömet szereztem a magyaroknak Tokióban. Tudat alatt mindig is meghatározó része voltam a válogatottnak, mindenkinek tudtam útravalót adni egy-egy jól megfogalmazott mondattal, tanáccsal, fél mosollyal, egy poénnal.
A válogatott egy különleges csapat, még akkor is, ha egyéni sportágról beszélünk. Hihetetlen, hogy a birkózó társadalomnak mekkora bajnokai voltak, és most már én is ide tartozom! Nagyon sokszor tettem föl magamnak a kérdést: Ez hogyan történhetett meg velem? Miként lehetek itt? Ilyen illusztris társaságban?Sike András olimpiai bajnok birkózó, a kötöttfogású válogatott vezetőedzője Lőrincz Tamásról:
„Tomi 2006-ban megnyerte az Európa-bajnokságot. Akkor azt hittük, hogy ez valami móka. Tamás valóban Európa legjobbja lett. A sarkalatos pont mindig is a fogyása volt. Itt kellett megtalálnunk azt az egyensúlyt, mikor érzi magát ereje teljében, és mikor nagyon fáradtan. A kor előrehaladtával a súlyzós edzések nagy hangsúlyt kaptak. Mikor a felnőtt csapathoz kerültem, közösen dolgoztuk ki azt a taktikát, hogy a legkevesebb erőbefektetéssel, miként aknázzuk ki a legnagyobb lehetőségeket. Hihetetlen technikával megáldott birkózóként, nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is az élmezőny tagja volt. Akármelyik világversenyre készültünk, ő mindig nyerni akart. Harminc éves múlt, amikor, mint edzője sokat beszélgettünk egymással – na persze előtte is-, és itt fontos szerepet kapott a regeneráció és feltöltődés, mert egy huszonéves test, teljesen másképp reagál, mint egy harminc fölötti. Ezt saját tapasztalatomból tudtam, hiszen én is számtalan világversenyen vettem részt, ami roppant fárasztó volt. Egy edző aligha kívánhat ennél többet, minthogy ilyen csapattal dolgozhasson együtt.
Egy ceglédi srác, aki a határokat feszegeti, viszi magával az öccsét (az olimpiai bajnoki ezüstérmes birkózó, Lőrincz Viktor – a szerk.), hiszen a szüleink arra tanítottak, hogy vigyázzunk egymásra, és segítsük a másikat. Nélküle soha nem lehettem volna az, aki most vagyok. Viktor egy fantasztikus ember. (Remélem, ezt a cikket nem olvassa, mert akkor oda a tekintélyem.…) Mind a családjára, mind az életvitelére annyira büszke vagyok, hogy nehéz szavakba önteni. Tudom, hogy a világhálón több videó is napvilágot látott, amikor az egymás közötti horgászversenyeken legyőzött: ez egy örök küzdelem. Kikapcsolódásképpen gyakran eltűnünk pár napra, és horgászás közben kapcsolódunk ki, töltődünk fel, és persze birkózunk a halakkal, no meg egymással, hogy ki a jobb horgász!Hogy az álmunkat sikerült közösen megvalósítani, és ketten állhattunk az olimpiai dobogón, még ma is felfoghatatlan számomra!Komáromi Tibor Olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnok, Európa-bajnok birkózó, volt szövetségi kapitány így látja egykori tanítványát:
„Tamás egy nagyon jó csapatba került bele, amikor válogatott lett. Olyan birkózók képviselték a krémet, mint Berzicza Tamás, Bácsi Béter, Bárdosi Sándor. Egy erős közösség volt, ahol bontogathatta a szárnyait. Amikor először fölkaptam rá a fejem, az a 2006-os Európa-bajnokság volt Moszkvában. Lehet, most sokan kinevetnek, de az olimpiai döntő előtt annyira nyugodt voltam, mert tudtam, hogy aranyérmes lesz. Szinte félgőzzel győzte le kirgiz ellenfelét. A zsigereiben van a birkózás. Az edzőtáborok alatt azt tanulta meg, hogyan kell győzni a szőnyegen és nem csillogni. Ezt az olimpiai döntőben be is bizonyította.”
– A versengés mindennap jelen van?
– Ezt nem tudjuk félretenni, de ennek ellenére nagyon jó testvérek vagyunk. Mindent megbeszélünk egymással.Ő az, aki tudja, hogy mikor, mire gondolok. Számomra nem létezik olyan, amit ne beszélnék meg vele. Annyira szurkoltam az olimpiai döntőben, hiszen tudtam, hogy csak együtt érhetünk el a csúcsra. Döntőbe jutottunk mi, Ceglédről, a Lőrincz testvérek. Most is, ahogy erről beszélek, elérzékenyülök.
Sokan kérdezték tőlem, hogy ebben a súlycsoportban melyik volt a legnehezebb mérkőzésem. Egy olimpia mindig különleges. Olyan atmoszférája van, amit nehezen tud átadni az ember. A sorsoláson már láttam és tisztában voltam vele, hogy az iráni ellenfelem lesz majd a legnehezebb dió. Ezt az ember érzi, tudja. Nem kellett csalatkoznom, kijelenthetem: életem legnehezebb mérkőzését vívtam vele. Nyertem, mert akármennyire is besavasodtam, a szívem vitt előre. Várt rám a döntő! Egy ismeretlen kirgiz srác nézett velem farkasszemet, aki piszok jó birkózó. Erőtől duzzadva nekem esett, de azt mondhatom, hogy a rutinomnak köszönhetően sikerült győznöm. A következő másodperceket már nem tudom felidézni, fel sem fogtam, hogy olimpiai bajnok lettem. Ma is keresem rá szavakat, hogy elégtétel volt-e számomra? Annyi kiváló birkózó között lehettem bajnok, annyi szenzációs versenyzővel mérhettem össze magam, ami önmagában is csodálatos érzés.
– Az első kérdésemre még sem válaszoltál. Mennyire változott meg az életed?
– Ez nagyon vicces, de a kétéves kisfiam a marketingfőnököm, mert ha elmegyünk valahova, mindenhol úgy mutat be, hogy ő apa, Lőrincz Tamás olimpiai bajnok. Sokat derülök ezen, akárcsak örök támaszom, a feleségem, Emese, aki szintén birkózó volt. A család persze Dórival, a kislányommal teljes egész, ő már kész hölgy: 4 éves. Az elmúlt évek edzőtáborai, bizony sok nélkülözéssel jártak. Most viszont az új lakás elfoglalása a legfontosabb cél.
Fotó: Demjén Attila
Farkas Péter olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó Lőrincz Tamásról:
Tamásra akkor figyeltem föl, amikor a kadet – korosztályban (14-16 év közöttiek) meglepte ellenfeleit. Nagyon tehetséges volt, és rendkívül ruganyos. Minden adva volt, hogy olimpiai bajnok lehessen már egészen kicsi kora óta.
– Volt, hogy elfogyott benned az energia?
– Klasszikus értelemben nem. A riói olimpia után sutba dobtam volna mindent, annyira csalódott voltam, de Viktor, az öcsém kirángatott az apátiából és mennyire jól tette! Holott, akkor tőle vették el a bronzérmet. A birkózócsapat a hónom alá nyúlt, és jól tették, mert új erőre kaptam. Másik súlycsoportot választottam magamnak, ami már önmagában is egyedülálló volt, hiszen a hátam mögött hagytam a 66 kilógrammot, és a 77 kilósok között próbáltam szerencsét: magam sem gondoltam volna, de bejött a váltás! Akkor jó döntést hoztam és nagyon boldog vagyok, hogy ennyire sikeres pályafutást tudhatok magam mögött.
Tomka Tivadar
