Csak a fiatalkori cukorbetegség kezelésére használatos az inzulin. Ez nem igaz. Tény ugyan, hogy az elsősorban fiatalkorban jelentkező, 1-es típusban mindig inzulinkezelést igényelnek a betegek.
A főként 35-40 év felett megjelenő, 2-es típusnál, az elhízás fiatalkori elterjedésével egyre gyakrabban fordul elő fiatalabb korban is.
A 2-es típusú cukorbetegek esetében a saját inzulintermelés fokozatosan romlik, és egy idő után külső inzulin adása válhat szükségessé. Ennek a célja, hogy pótoljuk a „hiányzó” inzulint, amivel a vércukor normalizáható, és a késői súlyos szövődmények (infarktus, amputáció, vakság stb) megelőzhetőek.
„Az inzulin beadása fájdalommal jár és emiatt félek a szúrástól.”
Sokan meglepődnek, hogy milyen kicsi és vékony az inzulin beadásához napjainkban használatos tű. Az inzulint kapó betegek, az első szúrás élményét, gyakran úgy fejezik ki, hogy „ha tudtam volna, hogy csak ennyi, nem féltem volna”. Emellett az egyszerűen megtanulható és kezelhető beadó eszközök (inzulin tollak) teszik kényelmessé napjainkban a beadást.
Az inzulinkezelés mindig napi többszöri injekció beadását jelenti.
A cukorbetegség típusától, a beteg állapotától és az inzulinigényétől függően többféle megoldás létezik az inzulin szervezetbe juttatására. Ez 2 es típusnál egyszerűen jelenthet napi egyszeri szúrást is, amennyiben „időben” történik az inzulin bevezetése. Később, mint az 1-es típusnál általában csak napi többször szúrás jön csak szóba. Meghatározott esetekben inzulinpumpa is alkalmazható, mely a napi többszöri szúrást kiváltja, a szerelék cseréje 2-3 naponta javasolt.
Az inzulinnal kezelt cukorbetegség a súlyosabb forma.
Ez nem lehet így kimondani. Ugyanakkor a tartós, nem megfelelő anyagcsere helyzet (magas vércukor és vérzsír szint) a súlyos szövődmények kialakulását és romlását eredményezi. Ezt sokan ezt személyes kudarcként élik meg. A gyakran tapasztalt „bármit csak inzulint ne”, halogató magatartás egyre romló anyagcserét eredményez, és ez elősegíti szövődmények kifejlődését. Ugyanakkor az inzulinkezelést érdemes inkább akkor elindítani, amikor a szövődmények még nem alakultak ki, mert a jobb anyagcsere éppen ezeket csökkenti.
A szövődmények megjelenése és az inzulinkezelés között összefüggés van.
Az inzulint gyakran „végső” lehetőségként tekintik a betegek. Vagyis az inzulin akkor használatos, amikor már „nagy a baj” (visszafordíthatatlan szövődmények alakultak ki). Ezt nem az inzulin okozza, hanem a tartós, nem megfelelő anyagcsere helyzet. Az inzulinkezelést érdemes inkább akkor elindítani, amikor a szövődmények még nem alakultak ki, mert a jobb anyagcsere éppen ezeket csökkenti.
Az inzulinos cukorbeteg nem sportolhat.
Tévedés! Az inzulinos cukorbetegnek is szüksége van sportra, az erőnlét és az állóképesség javítására. A mozgás segít a vércukorszint csökkentésében, de csak abban az esetben, ha a szervezet inzulin- és szénhidrátellátottsága a mozgás megkezdése idején egyensúlyban van, ezért kell odafigyelni, hogy a fizikai terhelés, az étkezés és az inzulinadag összhangban legyen.
Az inzulin hízlal
Minden embernek szüksége van inzulinra, az inzulin ugyanis lehetővé teszi, hogy a bevitt energia hasznosuljon és raktározódjon. De ez nem jelenti azt hogy az inzulin hizlalna, a hízás a túlzott mennyiségű étel fogyasztásának és a mozgásszegény-életmódnak a következménye.
„Félek az inzulin mellékhatásaitól.”
Az inzulin egy olyan természetes hormon, amire minden embernek szüksége van. Ha a szervezetben csökken vagy megszűnik a termelődése, kívülről kell pótoljuk. Tehát nincs arról szó, hogy egy „idegen” anyagot juttatnánk be, mint azt tablettás kezelésnél. Ez a mellékhatásokat illetően is megnyilvánul.
Előfordulhat ugyanakkor, hogy túl sok inzulin kerül egyszerre beadásra és túlzott mértékben csökkenhet a vércukor szintje, ami veszélyes is lehet. Ez a hipoglikémiának hívjuk, ez a leggyakoribb mellékhatás inzulinkezelés mellett.
A különböző inzulinoknak eltérő lehet a hipoglikémizáló képessége. Bizonyos gyógyszerek ugyancsak befolyásolhatják az inzulin vércukorcsökkentő hatását.
Forrás: webbeteg.hu
