2024. március 28. csütörtök
More

    A Covid miatt „rákjárvány” törhet ki Európában

    A koronavírus-járvány és a rá irányuló figyelem Európa-szerte rámutatott a gyengeségekre a rákbetegséget kezelő egészségügyi rendszerekben és a rákkutatásban. Ha ezzel nem foglalkoznak sürgősen, az akár egy évtizeddel is visszavetheti a rákos megbetegedések terén elért eredményeket – állítják a szakértők a Guardian cikke szerint.

    A Covid miatt egyre kockázatosabb diagnózis a rák

    A járvány egyik járulékos következményeként az egészségügyi szolgáltatások gyors átcsoportosításának és a lezárásoknak káros hatása volt az onkológiai szűrésekre, a rákbeteg-ellátásra és a rákkutatásra. A szakértők becslése szerint a koronavírus-járvány alatt Európában mintegy egymillió rákdiagnózis maradhatott el.

    Mostanra a betegek nagyobb hányadát diagnosztizálják a rák későbbi stádiumában, mindez pedig még évekig fogja terhelni az egészségügyi rendszereket is. Emellett a későbbi stádiumban diagnosztizált rákbetegség veszélyezteti a túlélést is, vagy hozzájárul sok európai rákbeteg életminőségének romlásához is. Az egészségügyben a járvány első évében másfél millióval kevesebb rákos beteget láttak el, és minden második rákos beteg nem részesült időben műtétben vagy kemoterápiában.

    Ha nem veszik komolyan a rákdiagnosztikát, még több ember halhat meg

    Mintegy 100 millió szűrővizsgálat maradt el, és a becslések szerint a lemaradás miatt akár 1 millió európai polgárnak is lehet diagnosztizálatlan rákja. „Versenyt futunk az idővel, hogy megtaláljuk ezeket a hiányzó rákbetegeket” – mondta Mark Lawler, a Belfasti Queen’s Egyetem professzora. Hozzátette: a rákkutatásra is dermesztő hatást gyakorolt a Covid, hiszen az első járványhullámban laboratóriumokat zártak be, klinikai vizsgálatokat késleltettek vagy töröltek. Aggódunk amiatt, hogy Európa a következő évtizedben rákjárvány felé tart, ha a rák egészségügyi rendszerei és a rákkutatás nem kap sürgős prioritást.

    Forrás: hazipatika.com

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!