Egy mondat közben már háromszor ásítunk. Ha ez nem mond el valamit az ásítás titokzatos, „ragadós” természetéről, akkor nem tudom, mi az. Hayley Nelson neurotudós, a The Academy of Cognitive and Behavioral Neuroscience alapítója beszél róla, hogy miért „ragadós” az ásítás.
A National Institutes of Health (NIH) szerint az ásítás a száj önkéntelen kinyitása és hosszú, mély levegővétel. Ez leggyakrabban akkor fordul elő, ha álmosnak érzed magad, ha vasovagális reakciót (vagy a vagus ideg ingerlését) tapasztalod, vagy ha agyi problémád van (például stroke). „Az ásítás reflexként is működhet, hogy kiegyenlítsd a fülben lévő légnyomást. Tehát van egy olyan vélekedés, hogy az ásítás valójában a homeosztázis egy formája lehet, vagyis egy módja annak, hogy stabil belső fiziológiai környezetet tartsunk fenn az egyén környezetének javítása érdekében” – mondja Dr. Nelson.
Miért „ragadós” az ásítás? Néhány elmélet
Bár a tudósoknak vannak hipotéziseik arról, hogy miért garantálja az ásítás egy barátod előtt, hogy ő is ásítani fog, fontos megjegyezni, hogy egyik ötletük sem sziklaszilárd. „Bár az ásítás fiziológiájáról még sok mindent meg kell értenünk, a kutatások több elméletet is alátámasztanak azzal kapcsolatban, hogy miért tesszük ezt” – mondja Dr. Nelson. Az alábbiakban végigvezet néhány elméleten.
1. Az ásítás a kommunikáció egy formája a magasrendű állatoknál
Egyes kutatók úgy vélik, hogy – akárcsak a bólogatás vagy a fejrázás – az ásítás is csak egy újabb formája annak, hogy üzenetet küldjünk embertársainknak. „Vannak olyan elméletek, amelyek szerint az ásítás a magasabb rendű állatok közötti kommunikáció egy formája, amely a csoport fokozott kognitív teljesítményét és koordinációját támogatja azáltal, hogy növeli az agy oxigéndús vérellátást” – mondja Dr. Nelson. Az ásításnak ez az átvitele ráadásul hajlamos arra, hogy még „ragályosabb” legyen a szeretteinkkel, mint az idegenekkel” – mondja Dr. Nelson.
A tudósok ezért úgy vélik, hogy az ásítás azért fejlődhetett ki, hogy segítse az állatokat, köztük az embereket is, az egymáshoz való kötődésben és a csoportos döntések meghozatalában. „Az ásító egyének funkcionális agyi szkennelései fokozott aktivációt mutattak ki az agy ventromedialis prefrontális kéregében, amely számos funkcióban, leginkább a döntéshozatalban vesz részt” – mondja Dr. Nelson.
2. Az ásítás egy úgynevezett rögzített cselekvési mintázat (FAP)
A FAP-ok olyan előre kiszámítható cselekvések vagy szekvenciák, amelyeket valamilyen jelszó vált ki. Például a földön fészkelő anyamadaraknak van egy meghatározott, megismételhető koreográfiájuk, amelyet követnek, ha az egyik tojásuk kigurul a fészekből. Ahelyett, hogy minden egyes anyamadár a maga módján hozná vissza a tojást a biztonságos helyre, valószínűleg pontosan ezt a sorrendet hajtják végre. Az ásítás is hasonló.
„A FAP-ok jellemzően alacsonyabb rendű állatoknál fordulnak elő, azonban az embereknek is van néhány példa FAP viselkedésre – az egyik ilyen a vonyítás” – mondja Dr. Nelson. „Továbbá, a FAP-ok esetében, ha egyszer elkezdődnek, lényegében megváltoztathatatlanok, és a végsőkig kell végrehajtani őket. Próbáltál már valaha is megállítani egy ásítást a közepén?!? Igen, nem lehet megtenni! Tehát lényegében, ha az ember egyszer elkezd ásítani, ennek a keményen beidegzett viselkedési válasznak végig kell mennie a maga útján.”
3. A fertőző ásítás a tükörneuronok eredménye
A társas tükrözés során az ember (és más magasrendű állatok) utánozza a körülötte élők cselekedeteit. Például, ha én keresztbe teszem a karomat, akkor te is ugyanezt teszed. „Amiben ezek az idegsejtek részt vesznek, az az, hogy a mozgásunkhoz illesszük azt, amit érzünk” – mondta James Giordano, a Georgetown Egyetem neuroetikusa és idegtudósa. – „Tehát ha valaki látja, hogy megvakarom az arcom, akkor tudja, milyen érzés. Lehet, hogy maga is kénytelen lesz ezt tenni”.
A kutatók úgy vélik, hogy az emberek azért teszik ezt, mert az agyuk ezt a cselekvést – legyen az ásítás, a karok keresztbe vetése vagy a fejvakarás – hasznos cselekvésnek minősíti.
Záró megjegyzés az ásításról
Bár az ásítás szinte mindig ártalmatlan, beszélj az orvosoddal, ha úgy érzed, hogy a szokásosnál többet ásítasz. „Ez gyakori, és általában teljesen jóindulatú. Ha azonban az ásítás olyan mértékben fokozódik, ami nem magyarázható alváshiánnyal vagy a fent említett egyéb okok valamelyikével, akkor az ásítás valamilyen betegség tünete lehet” – írja a Dél-Karolinai Orvosi Egyetem.
