2022. május 17. kedd
More

    A kávé véd a májzsugortól

    Megszokhattuk már, hogy bizonyos élelmiszerekről, élvezeti cikkekről kiderül, hogy egészen más a szervezetre gyakorolt hatásuk, mint amit eddig tudattak velünk a szakemberek. Most a kávé újabb, eddig nem ismert jó tulajdonságait fedezték fel, egy tanulmány készítőinek a közlése szerint.

    A teával – s különösen a zöld teával – szemben a kávéivás károsnak számított egészen mostanáig a legtöbb szakértő szemében: aki egészségesen akart élni, annak a közkeletű vélemény szerint kerülnie kellett ezt a szokást. Azonban ez a kép változhat. Újabban ugyanis több tanulmány meglepő eredményeket mutat: eszerint a kávézás nem csak ártalmas lehet, hanem hasznos is, például a cukorbetegség, vagy a májzsugor megelőzésében.

    A Journal of Internal Medicine című, tekintélyes orvosi szaklapban megjelent tanulmány készítői majdnem 29 ezer idősebb, a változó korba lépett nő életét követték 11 éven át. A kezdet kezdetén mindenkit alaposan kikérdeztek életviteléről, s a cukorbetegség különböző kockázati tényezőiről (például testsúly, a mozgás hiánya stb.) A felmérés időszakában közülük 1400 nő betegedett meg az egyik leggyakoribb cukorbetegség-típusban, s amikor kiszűrték az összes egyéb tényezőt, a kutatók meglepő eredményt kaptak: azoknál a nőknél, akik legalább napi hat csésze kávét isznak, 22 százalékkal kisebb ennek az úgynevezett 2-es típusú cukorbetegségnek a megjelenési valószínűsége, mint társaiknál.

    Egyelőre nem tudják, hogy a kávé melyik összetevőjének köszönhető az eredmény. Ami biztos: nem a koffeinnek, mert a koffeinmentes kávé még hatásosabb (ebben az esetben 33 százalékkal csökken a betegség megjelenésének aránya).

    A kávé egyébként más területen is meglepő hatást vált ki, s ez a máj védelme. A kutatók – a várakozásoknak megfelelően – azt találták, hogy minél több alkoholt iszik valaki, annál nagyobb a máj rongálódását mutató enzimek aránya. Egy tanulmány szerzői – akik egy 70 ezer nő és 55 ezer férfi részvételével végzett kaliforniai vizsgálat tanulságait összegzik – azt állítják, hogy minél több kávét iszik valaki, annál kisebb az alkoholra visszavezethető májzsugor kialakulásának esélye. A meglepetést az okozta, hogy kiderült: a rendszeresen kávézó alkoholt fogyasztók között a legkisebb ezeknek az enzimeknek az aránya. És a kutatók szerint ez sem a koffeinnek, hanem a kávé valamely más összetevőjének köszönhető.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!