2024. március 29. péntek
More

    Kevesebb Parkinson kóros a kávé és cigarettakedvelők között

    A kávét kedvelők és a dohányosok ritkábban betegszenek meg Parkinson kórban, mint azok, akik nem rabjai e két szenvedélynek – állapították meg amerikai kutatók megerősítve a témával kapcsolatos néhány korábbi vizsgálat eredményét.

    A megelőző időszakban több alkalommal is elhangzott szakmai körökben olyan vélemény, miszerint a koffein és a nikotin, illetve a nem szteroid tartalmú gyulladáscsökkentő gyógyszerek bizonyos fokú védelmet nyújtanak a Parkinson megbetegedés kialakulásával szemben, átfogó jellegű, egész családra kiterjedő vizsgálatokat azonban mindeddig nem folytattak a témában.

    Az észak-carolinai Duke egyetem egyik kutató csoportja Parkinson kórban szenvedő betegeket és családtagjaikat vizsgálva jutott arra a megállapításra, hogy – egészséges családtagjaikkal összehasonlítva – a megbetegedés által sújtott páciensek esetében 44 százalékkal kisebb volt a valószínűsége annak, hogy valaha hódoltak a dohányzás szenvedélyének és 70 százalékkal valószínűtlenebb volt az, hogy a vizsgált időszakban is dohányosok voltak.

    Hasonló összefüggést állapítottak meg a kávéfogyasztók esetében is, azaz egyértelmű fordított arányosságot fedeztek fel a koffeinfogyasztás mennyisége és a Parkinson kór előfordulása között.

    A nem szteroid tartalmú gyulladáscsökkentőkkel kapcsolatban viszont ilyen összefüggésre nem bukkantak – derült ki a HealthDay News elnevezésű egészségügyi portálon megjelent írásból.

    A kutatók egyelőre nem találtak magyarázatot a jelenségre. Egyes feltételezések szerint a dohányzás, illetve a kávéban lévő koffeintartalom módosíthatja a Parkinson kór előidézésében szerepet játszó genetikai hajlamot. A tények pontos értelmezéséhez és az okok felderítéséhez azonban még átfogó vizsgálatokra van szükség – írta a hírportál idézve az Archives of Neurology című szakfolyóiratban megjelent tanulmányt.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!