2024. április 19. péntek
More

    A hidegzuhany márpedig egészséges!

    A reggeli hideg zuhany kényelmetlen lehet, de sokan megteszik, és nem sokkal ezelőtt maga a The Rock is elismerte, hogy ez a reggeli rutinjának része. Ennek persze nyomós oka van: úgy gondolják, hogy a hideg víz már az elején testileg és lelkileg is segíthet. Lássuk, mi az igazság.

    Először a 19. században tulajdonítottak pozitív hatást a hideg reggeli zuhanynak, majd azt javasolták, hogy a rabok és az elmegyógyintézetek lakóin használják a módszert a forrófejű hangulatemberek lehűtésére. Emellett azonban sokáig senki sem gondolta, hogy ennek lehet bármi előnye a forró vizes fürdővel szemben.

    Egy 3000 ember bevonásával készült nagyszabású holland tanulmány kimutatta, hogy azok, akik elkezdtek hideg vízzel zuhanyozni, 29 százalékkal kevesebb betegségről számoltak be, mint azok, akik a meleg zuhany mellett döntöttek. Ez azt jelentheti, hogy a hideg víz erősíti az immunrendszerüket.

    Egy cseh tanulmány szerint azok a fiatal férfiak, akik heti 3 alkalommal 6 héten keresztül hideg vízben áztatták magukat, jobban védettek a különböző betegségekkel szemben.

    Kiderült, hogy a hideg víz hatására a szervezet noradrenalint kezd termelni. Ez növeli a szívverésünket és a vérnyomásunkat, ami jót tesz a vérkeringésünknek.

    Emellett egyesek szerint a hideg fürdő segíthet a fogyásban. Egy tanulmány szerint a 14 fokos vízbe merítés három és félszeresére növeli a tápanyagok lebontásának folyamatát, így több energiához és kevesebb zsírszövethez jut a szervezet.

    Pozitív hatással lehet a mentális állapotra is, mivel az agy éberebbé válik, más kutatók pedig antidepresszánsként diagnosztizálták a hideg víz hatását.

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!