2024. április 20. szombat
More

    Csak a nőket védi a kávé a vastagbélráktól

    Korábbi tanulmányokkal ellentétben egy új áttekintő vizsgálat nem igazolta a kávé potenciális védőhatását vastagbél- és végbélrák ellen – közölték bostoni kutatók az International Journal of Cancer című szaklapban.

    A Harvard Egyetem orvosi iskolájának munkatársai Youjin Je vezetésével szisztematikusan áttekintettek 12 követéses tanulmányt, melyek összesen 646 848 embert érintettek, közülük 5403 páciensnek volt vastagbél- vagy végbélrákja.

    A sok, illetve kevés kávét fogyasztók adatait összehasonlítva a kutatók nem találtak összefüggést az elfogyasztott kávé mennyisége és a vastagbél-, valamint végbélrák előfordulásának kockázata között.

    Noha az elemzett tanulmányok közül négy az Egyesült Államokban, öt Európában, három pedig Japánban készült, minden ország adatai igen hasonlók voltak.

    Az egyetlen eltérést a nőknél előforduló vastagbélrák előfordulásánál állapították meg, ebben a csoportban 21 százalékkal csökkent a kockázat a kávéfogyasztás növekedésével, sőt a japán nők körében 38 százalékos kockázatcsökkenést mutatott az elemzés.

    Je hozzátette, hogy a hatás a kávé típusától (normál vagy koffeinmentes), illetve elkészítési módjától (főzött vagy filteres) is függ, ezért ebben az irányban további vizsgálatok szükségesek.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!