2024. április 20. szombat
More

    A csukamájolaj ízületi bántalmaknál (is) hatásos

    A csukamájolaj révén csökkenthető az ízületi gyulladásban szenvedőknél a potenciálisan veszélyes gyógyszerek adagja – derült ki egy brit kutatásból.

    Nagy-Britanniában mintegy félmillióra tehető azoknak a száma, akik reumatoid artritiszben, az ismeretlen eredetű „sokízületi”, gyulladásos betegségben szenvednek. A kutatók reményei szerint a vizsgálat eredményeinek köszönhetően a páciensek százainál, ezreinél csökkenthető a gyulladásgátló gyógyszerek adagja, amelyet általában ennél a betegcsoportnál alkalmaznak – olvasható a The Telegraph című brit lap online kiadásában.

    Ezek a gyógyszerek ugyan csökkentik a fájdalmat, ám melléktünetként magas vérnyomást okozhatnak, s fokozzák a szívroham veszélyét is. E kockázati tényezők miatt az orvosok igyekeznek korlátozni a gyógyszerek szedését, azt javasolva pácienseiknek, hogy csak időközönként, rövid periódusokban alkalmazzák a készítményeket.

    Ám sok beteg kénytelen gyakorlatilag állandóan szedni a tablettákat, hogy valahogy együtt tudjon élni az állapotával járó fájdalommal.

    A csukamájolaj segítségével viszont harmadával csökkenthető a hagyományos gyulladásgátlók adagja.

    A Dundee-i és az Edinburgh-i Egyetem közös kutatásában 97 reumatoid artritiszben szenvedő felnőtt beteg vett részt. A vizsgálati alanyok fele naponta 10 gramm tömény csukamájolajat kapott, a másik fele viszont placebót szedett. A kilenchónapos kutatás során a betegeket arra kérték, hogy fokozatosan csökkentsék a gyulladásgátlók adagját.

    A vizsgálat szerint – amelynek eredményeit a Rheumatology című szaklapban hozták nyilvánosságra – a csukamájolajat szedő betegek 40 százaléka több mint 30 százalékkal volt képes csökkenteni a gyulladásgátlók adagját. Ugyanakkor a placebócsoport tagjainak mindössze 16 százaléka volt képes redukálni a hagyományos készítmények bevitelét.

    A csukamájolaj-kúrára fogott betegek esetében nem növekedett számottevően a fájdalom. A tőkehal májából készített olajat egyébként már régóta alkalmazzák ízületi merevség enyhítésére.

    Régebbi vizsgálatok szerint azok esetében, akik sok halat fogyasztanak, alacsonyabb a gyulladásos és az autoimmun betegségek, például artritis kialakulásának kockázata.

    Jill Belch, a Dundee-i Orvosi Egyetem professzora aki a csukamájolajjal végzett kutatásokat irányította elmondta: eredményeik reményt jelentenek a reumatikus eredetű ízületi bántalmakban szenvedő betegeknek.

    „A csukamájolaj kiegészítő alkalmazása természetes fájdalomcsökkentőként működik, s szedésével nem párosulnak a gyulladásgátlók káros mellékhatásai” – mondta.

    Belch hozzátette, hogy a vizsgálat megerősíti annak a korábbi kutatásnak az eredményeit, amelyek szerint a csukamájolaj, s a benne lévő omega-3 zsírsav kifejezett gyulladásgátló hatással rendelkezik.

    A kutatás során alkalmazott csukamájolaj-adagok azonban több beteget arra kényszerítettek, hogy a kúra befejezése előtt abbahagyja a készítmény szedését.

    Ailsa Bosworth, a brit Nemzeti Reumatoid Artritisz-társaság alapítója, bár ígéretesnek nevezte a vizsgálatok eredményeit, úgy vélekedik, hogy a betegek a biztonsági aggályok ellenére inkább a gyulalgásgátlókra támaszkodnak.

    „Mivel a vizsgálatot kisszámú betegcsoporton végezték, további kutatások szükségesek kiderítendő, hogy alacsonyabb dózisokkal is elérhető-e a kedvező hatás” – vélekedett Ailsa Bosworth.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!