2024. április 16. kedd
More

    Pilot kutatólaboratórium épült a Debreceni Egyetemen

    Vírus- és baktériumalapú biológiai hatóanyagok steril gyártási technológiával történő előállítására kutatólaboratóriumot építettek a Debreceni Egyetemen (DE) – közölték a projekt vezetői online sajtótájékoztatón.

    Pintér Ákos általános rektorhelyettes kiemelte: a DE 3,999 milliárd forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert a GINOP pályázatán. A Pilot kutatólaboratórium létrehozására a Debreceni Egyetemen elnevezésű pályázat európai uniós támogatással, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. A rektorhelyettes szerint az új laboratóriumban folyó kísérletek, kutatások hozzájárulnak a leendő nemzeti oltóanyaggyárban folyó munkához is.

    Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese azt emelte ki, hogy a Debreceni Egyetem élen jár az egyetemi tudás és a gazdaság szereplőinek összekapcsolásában, ebbe a sorba illeszkedik a pilot labor fejlesztése is.

    Az online projektnyitón elhangzott: a pilot labor a Vezér utcai egyetemi innovációs parkban valósult meg, ahol két egymástól elválasztott területen vírus- és baktériumalapú biológiai hatóanyagok steril gyártási technológiával történő előállítására nyílt lehetőség. A vírusok és a baktériumok szaporítása és tárolása, két egymástól elválasztott 2. biológiai biztonsági szintnek megfelelő (BSL2) munkakörnyezetben folyik. A víruskutatások célja elsősorban a modern vírusvakcina-kutatás fejlesztése. A kialakítandó infrastruktúra magasabb szintre emeli a vírusvakcinák kutatását, lehetővé tesz prototípus vakcinákkal kapcsolatos kísérleteket és a formulálásukkal összefüggő fejlesztéseket – jelezték hozzátéve: a bakteriológiai részlegen a törzsek közepes és nagy volumenű fermentoros termelésére is lehetőség nyílik a projekt segítségével, „megteremtve a rekombináns készítményeket termelő baktériumtörzsek pilot méretű előállításának feltételeit is”.

    A szakmai tájékoztatón elhangzott: „a rekombinánsfehérje-technológia alkalmazásával különböző vírusok fehérjéit baktériumok segítségével nagy tömegben lehet termelni, ami az új típusú rekombináns vakcinák fejlesztésének alapfeltétele. A rekombináns fehérjék fermentorban való termeltetése nemcsak vírusvakcinák fejlesztésére alkalmas, hanem különböző fehérje természetű terapeutikumok (inzulin, szomatotróp hormon) készítményekkel kapcsolatos kutatásokra és ilyen szerek előállítására is alkalmas”.

    Pintér Ákos rektorhelyettes azt is kiemelte, hogy a projektben résztvevő kutatók a Debreceni Egyetem karokon átívelő kutatócsoport-hálózatainak kutatói. Ezek a kutatói hálózatok összefogják különböző tudományterületek szaktudását, sokféle szakember – farmakológusok, mikrobiológusok, biotechnológusok, biomérnökök, gyógyszertechnológusok, botanikusok, biológusok, analitikusok, közgazdászok, jogászok – összekapcsolásával a fejlesztés teljes folyamatának végigkövetését tették lehetővé.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!