2024. március 28. csütörtök
More

    Megoszlanak a vélemények a terhesség kezdetének időpontjáról

    Az amerikai orvostársadalom többségének véleménye szerint a terhesség a női petesejt megtermékenyítésének pillanatában kezdődik, míg a téma vezető szakértői testületének álláspontja szerint a várandósság csak néhány nappal később veszi kezdetét.

    Az Amerikai Szülészek és Nőgyógyászok Kollégiumának (ACOG) hivatalos meghatározása szerint a terhesség akkor kezdődik, amikor a megtermékenyített petesejt beágyazódik a méhbe, nagyjából egy héttel a fogantatást követően. „Az eredményeink azonban azt bizonyítják, hogy az amerikai orvostársadalmon belül igenis megoszlanak a vélemények ezzel kapcsolatban” – mondta a Chicagói Egyetem munkatársaként dolgozó Farr Curlin, a kérdésről készült tanulmány vezető szerzője.

    Kutatásuk során Curlin és kollégái több mint ezer szülész-nőgyógyásznak küldtek szét kérdőíveket, azzal kapcsolatban, hogy a szakemberek a fogantatás, illetve a beágyazódás pillanatától számítják-e a terhesség kezdetét, vagy nem tudnak egyértelmű választ adni a kérdésre. Az orvosok többségének – minden 100-ból 57-nek – az álláspontja szerint a terhesség a fogantatás pillanatában, míg minden 100 szakemberből 28 szerint a beágyazódáskor kezdődik. Maradékuk – minden 100-ból 15 – pedig bizonytalan volt a kérdést illetően.

    Az American Journal of Obstetrics and Gynecology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a magukat vallásosnak, abortusz-, illetve fogamzásgátlás-ellenesnek valló orvosok hajlamosabbak voltak azt válaszolni, hogy a terhesség a fogantatás pillanatában kezdődik.

    A tudományos kutatások során használt embrionális őssejteket gyakran azokból a „többlet” embriókból nyerik, amelyeket nem használtak fel a mesterséges megtermékenyítés során, és a méhen belüli fogamzásgátló eszközök – például a spirál – éppen a beágyazódás megakadályozására szolgálnak. A beágyazódásra nagyjából egy héttel a megtermékenyítés után kerül sor, amikor a blasztocita – amelynek belső sejtjeiből később kialakul a magzat – beágyazódik a méhfalba.

    A szakembereket nagyon meglepte, hogy az amerikai orvosok többsége nem ért egyet az ACOG álláspontjával. A szervezet nem reagált a felméréssel kapcsolatos megkeresésre. Ugyanakkor Curlin hangsúlyozta: a tanulmány egyik gyenge pontja az volt, hogy a „fogantatás” kifejezést használták a megtermékenyítés helyett, előbbit ugyanis sokan felcserélik a beágyazódással.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!