2024. április 20. szombat
More

    Nincs ok halogatni a várandósságot halva született magzat után

    Nincs ok halogatni a várandósságot halva született magzat után – állapította meg egy nagyszabású új kutatás, melyről a BBC hírportálja számolt be.

    Noha gyakran mondják a nőknek, hogy várjanak egy évet az újabb terhességgel, nincs sok alapja ennek a tanácsnak. A The Lancet című brit orvostudományi folyóiratban megjelent nemzetközi kutatás több mint 14 ezer szülést vizsgált meg és azt találták, hogy a kockázat nem növekszik, ha a fogamzás egy éven belül történik.

    Nagy-Britanniában 225 szülésből egy végződik halvaszüléssel. Ebben a tanulmányban ez utóbbi azt jelentette, hogy a magzat a várandósság 22. hete után halt el.

    Sok országban nincs iránymutatás arról, mikorra tervezhető a következő várandósság – állapította meg a tanulmány.

    Alex Heazell professzor, a brit szülész-nőgyógyászok kollégiumának és egy halvaszületett babák szüleit segítő alapítványnak a szóvivője elmondta, hogy nincs ok az aggodalomra.

    „Ahogy megkaptak minden információt arról, miért halt meg a babájuk, már a saját döntésük, hogy lelkileg mikor állnak készen a következő várandósságra” – magyarázta.

    Pszichológiai szempontból sincs indoka annak, hogy egy évnél többet várjanak – tette hozzá.

    A kutatók 14 452 nyugat-ausztráliai, finn és norvég kismama adatait vizsgálták meg, mindannyiuknak volt már halvaszülése. Az adatok 37 évet öleltek fel.

    A halvaszülést követő várandósságok két százaléka végződött újabb halvaszüléssel, 18 százaléka koraszüléssel, az újszülöttek 9 százaléka volt kisebb a korához képest.

    A kutatók megállapították, hogy a magzatok 63 százaléka (9109) fogant a halvaszülés utáni egy éven belül.

    Annette Regan, a kutatás vezetője, az ausztrál Curtin Egyetem tudósa szerint eredményeiket azok a szakemberek hasznosíthatják, akik halvaszülés után adnak tanácsot a szülőknek.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!