2022. május 22. vasárnap
More

    Az ételek kalóriatartalmát is megmondja a kínai “okos” evőpálcika

    Felismeri az ételeket, minőségüket, kalóriatartalmukat is jelzi a Kínában fejlesztett okos evőpálcika, melynek okostelefonos alkalmazása használóinak étrendjét is követi, így a fogyókúrában is segíthet – írja a South China Morning Post hongkongi napilap.

    A lap a fejlesztő céghez, a kínai keresőóriás Baiduhoz közel álló forrásokat idézte és a vállalat által még 2014 ősszel benyújtott, a nyilvánosságra hozott szabadalmi kérelmek dokumentumait elemezte.

    Az okos evőpálcika ötletét a cég még 2014-ben ismertette, akkor azt a képességét emelték ki, hogy felismeri az ételek savasságát, kalóriatartalmát, az elkészítésnél felhasznált olaj minőségét.

    Az azóta napvilágot látott információk szerint az okos készülék négy ételkategória – főtt ételek, italok, hús és gyümölcsök – adatait képes elemezni és okostelefonra továbbküldeni.

    Az elemzés vagy magával a pálcika ételhez érintésével, vagy a szintén rendszerbe kötött okos mérőpohárba való öntésével válik lehetővé. Mindkét berendezés a felhasználók telefonjára letöltött alkalmazásnak továbbítják az adatokat, melyeket az részletesen elemez.

    Meg tudja állapítani, hogy a vizsgált, “gyümölcs” kategóriába sorolt étel alma-e, honnan importálhatták és hány kalóriát tartalmaz. Az adatokat az alkalmazás ezután az elfogyasztott ételek lajstromában tárolja. A telefonos alkalmazás a telefon tulajdonosának étkezési szokásait is képes elemezni a hosszabb időn át követett statisztikák alapján, rámutatva az esetleges hibákra, így a túlzott hús- vagy cukorfogyasztásra, a túl kevés tápanyag bevitelére, ezzel a fogyókúrában vagy az egészségtudatosabb táplálkozásban is segíti a felhasználókat.

    A Baidu evőpálcikákkal kapcsolatos pontos tervei továbbra sem ismertek, így nem lehet tudni, azt tömeggyártásban kívánja-e a piacra dobni, bár az eddigi visszajelzések alapján a fogyasztók ezt pozitívan fogadnák.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!