2024. március 29. péntek
More

    Szívinfarktus megelőzésére érdemes iskolába járni

    A kevéssé iskolázott, rossz társadalmi helyzetben élő emberek lényegesen gyakrabban kapnak szívinfarktust, mint a magas iskolai fokozattal rendelkezők.

    Az INTERHEART-tanulmány tanulságos eredményeit a Heart című szaklap közölte. A vonatkozó vizsgálatot 52 országban végezték. A korábban közölt eredmények azt a kilenc kockázati tényezőt tárgyalták, amelyek a szív- és érbetegségek befolyásoló rizikófaktorai: ezek a szívbetegségek 90 százalékának bekövetkezésében bizonyítható szerepet játszanak. A kutatás most újabb, társadalomtól függő és gyakran koszorúér betegséghez vezető tényezőre hívta fel a figyelmet – az iskolázottságra.

    A svéd Annika Rosengren vezetésével dolgozó munkacsoport 12 242 szívbeteg adatait gyűjtötte össze. Valamennyien első szívinfarktusuk miatt kerültek kórházba. A másik vizsgálati csoport 14 622 tagja az előzőkkel azonos korú volt, de kifogástalan egészségnek örvendett. A két csoportban lévők abban egyeztek, hogy valamennyiük személyi tulajdonságait, iskolai végzettségét részletesen és pontosan ismerték.

    Az a vizsgált személy számított kevéssé iskolázottnak, aki szervezett módon nyolc évnél kevesebb ideig tanult, akár általános ismeretet, akár szakmai tananyagot. A magasabb iskolázottság 12 évnyi tanulásnál kezdődött, beleértve az általános iskolát, szakképzést, egyetemet vagy főiskolát.

    Az életkor, a vizsgálati alanyok neme, illetve a földrajzi terület figyelembe vétele után a kevéssé iskolázottak másfélszer gyakrabban kaptak szívinfarktust, mint azok, akik 12 évnél többet jártak valamilyen tanintézetbe. Ez a különbség akkor is megmaradt, ha a társadalmi tényezőket, a vérkoleszterinszintet, a vérnyomást vagy az esetleges cukorbetegséget ugyancsak bevonták az értékelésbe.

    Ha a további közismert kockázati tényezőket – mint a dohányzás, a rendszeres testmozgás hiánya, a kevés zöldség- és gyümölcsfogyasztás, a hasi elhízás – is bevették a vizsgálati szempontok közé, a tanultság önálló jelentősége az infarktus bekövetkezésében kissé csökkent, de továbbra is megmaradt. Ugyanezt tapasztalták a család anyagi viszonyai vagy a foglalkozás figyelembe vétele esetén is.

    Mindez azt jelzi, hogy az oktatás növelése önmagában is apaszthatja a mind több gondot jelentő szív- és érbetegségek gyakoriságát – hangsúlyozta a nemzetközi kutatócsoport vezetője.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!