2022. október 1. szombat
More

    Villámlás idején életveszélyes lehet a zuhanyozás

    Villámlásokkal kísért viharok alatt veszélyes lehet a zuhanyozás, amely akár halálos áramütést is okozhat – olvasható a New York Times című amerikai lap egyik mellékletében.

    A figyelmeztetésnek az a komoly alapja, hogy a villám a fém csővezetékbe belevághat még a villámhárítóval megfelelően védett házakban is, illetve maga a csőrendszer továbbíthatja az épületbe jutott áramot, ami bárkit megrázhat, aki megfogja a fürdőszobában, vagy a konyhában a fém csapokat.

    Egyfelől a fémből készült csőrendszer kiválóan vezeti az elektromosságot, másfelől viszont magában a vezetékekben folyó csapvízben is van egy csomó olyan – lebegő – szennyező elem, ami szintén alkalmas az áram vezetésére.

    Tény, hogy valójában igen ritkák az ilyen balesetek, mégis, minden évben 10-20 embert úgy ér áramütés az Egyesült Államokban, hogy éppen fürdik, folyatja a csapból a vizet, vagy megfog egy fém fogantyút a házában vihar alatt – figyelmeztetett Ron Holle, a Nemzeti Oceanográfiai és Atmoszféra Kutató Hivatal munkatársa, aki évek óta gyűjti az adatokat a villám előidézte sérülésekről.

    Vihar idején a védett épületek gyakran viselkednek úgy, mint a fémkalitkák. A villám feszültsége végigfut az embert körülvevő vezetékrendszeren, és – szerencsés esetben – bejut a földbe. Nincs igazi veszély, csak abban az esetben, ha az ember megérint valamilyen vezetéket, amely éppen földelné az áramot. A villámlás előidézte sérüléseket kutató program vezetője, dr. Mary Ann Cooper, a chicagoi Illinois Egyetem munkatársa olyan esetekről is beszámolt, amikor nem fürdés, hanem mosogatás, mosás alatt ért – olykor halálos kimenetelű – áramütés embereket.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!