2022. május 22. vasárnap
More

    Egészségügy – A zsírleszívás nem véd a keringési betegségek ellen

    A zsírleszívás során az orvosok megszabadítják ugyan pácienseiket a fölösleges zsírpárnáktól, az ily módon elért karcsúság azonban jóval kevésbé véd a keringési problémáktól és a cukorbetegségtől, mint az életmód, -illetve étrend változás segítségével kimunkált súlycsökkenés – figyelmeztettek amerikai kutatók a New England Journal of Medicine című szaklap hasábjain.

    Mint a St. Luis-i Washington Egyetem orvosi fakultásának munkatársai önként vállalkozó páciensek egészségügyi adatait elemezve megállapították, jóllehet a vizsgált személyek testsúlya a zsírleszívó műtét során átlagosan 12 százalékkal csökkent, vérnyomásuk, vércukor -és koleszterin szintjük változatlan maradt.

    Az érintettek továbbra is kövérnek tekinthetők, ha azonban ekkora súlyfelesleget diéta révén sikerül leadniuk, az jelentős mértékben csökkentené keringési megbetegedések kockázati faktorait – hangsúlyozta Samuel Klein az egyetem táplálkozástudományi intézetének igazgatója.

    Mindez arra figyelmeztet, hogy a zsírleszívás semmiképpen sem helyettesítheti az étrend átalakítást és a testmozgás fokozását – tette hozzá a kutató.

    Egyes kutatók eddig úgy vélekedtek, hogy mivel a szív- és a cukorbetegség egyaránt a szervezetben lévő zsír mennyiségével van összefüggésben, a zsírleszívás csökkentheti ezen betegségek kockázatát.

    A dolog azonban a jelek szerint nem ilyen egyszerű, hiszen a legutóbbi vizsgálatok egyértelműen bizonyítják, hogy még a jelentős mértékű zsírleszívás sem érinti a szív-és keringési rizikófaktorokat.

    “Valószinűleg arról van szó, hogy bár a zsírleszívás csökkenti a szervezetben jelen lévő zsírsejtek mennyiségét, nem csökkenti a megmaradók méreteit. Úgy tűnik tehát, hogy a zsírsejtek mérete, teltsége fontosabb, mint korábban gondoltuk. Nyilvánvalóan arra van tehát szükség, hogy a zsírsejtek méreteinek csökkentésével párhuzamosan csökkentsük a többi testszövetben felhalmozódott zsírtartalmat is, ami pedig csak diétával, illetve a mozgás fokozásával érhető el” – írta az amerikai kutató.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!