Agresszívek lettünk, s ezt tükrözi beszédstílusunk is. Miért feledkezünk meg arról, hogy a durvaságra durvaság a válasz?
E népi bölcsességből fakadó régi mondás érvényes ma is, hiszen azt jelenti: ahogyan, amilyen hangnemben hozzánk szólnak, hasonlóképpen válaszolunk vissza. Ma – joggal – sok szó esik a köznyelv eldurvulásáról, ami napjainkban már nemcsak a nagyközönség körében dívik, hanem betört a „társadalmi elit” szférájába is. Nyomon követhető a parlamenti vitákban, a nyilvánosság előtti szereplésekben csakúgy, mint a tömegkommunikációs források írott és elektronikus változataiban.
A pszichológiai kutatások egyik fő területe a beszéd lelki törvényszerűségeinek feltárása, az emberi közlésfolyamat vagy kommunikáció rendszerének, tartalmának, sajátosságainak és céljainak tudományos megközelítése. A kommunikáció alapjában két pólusú, ami a beszélő és hallgató viszonyában és kölcsönhatásában jut kifejezésre. A kommunikáció lélektanának egyik legfontosabb feladata éppen az, hogy az emberek közötti kapcsolatokat javítsa mind egyéni, mind társadalmi síkon. A beszédkommunikáció mellett nem kerülhetik el a figyelmet a beszédet kísérő nem szóbeli közléselemek sem, például az arckifejezés, a kézmozdulatok, a testmozgás, a gesztikuláció. Ezek sokszor megerősítik a mondanivalót, de sokszor ellene hatnak. Előfordul gyakran a pozitív szöveg elhangzását kísérő gúnyos mosoly, vagy lekicsinylő kézmozdulat. Ezek, ha tudatosak, sértőek, ha tudattalanok uralkodóak a valóságos véleményről.
A szorongást palástolja?
A kapcsolatkeresés fő eszköze ugyan valóban a beszéd, de nem mindegy, hogy milyen stíluseszközök jutnak kifejezésre beszédünkben. Beszédünk stílusa lehet vonzó vagy taszító, kapcsolatteremtő, sőt éppen azt elkerülő kizáró vagy romboló. „A stílus maga az ember” – tartja a régi szállóige. A beszédstílus fokozatosan alakul ki bennünk környezetünk, a társadalom hatására. Általában, ha mások véleményt alkotnak rólunk, elsősorban erre a stílusra gondolnak. A fölényes, durva stílus gyakran mint hatalmi motívum jelenik meg, s arra szolgál, hogy az illető saját elképzelését keresztül vigye. Az agresszivitás hátterében azonban többnyire védekezési szándék rejlik: azért támad, azért agresszív az illető, mert állandóan mások részéről támadást sejt. Ilyen értelemben a durvaság, a gorombaság egyfajta bizonytalanság, szorongás, félelem jele, amit az illető egyén vagy csoport ily módon kompenzál.
A helyes önértékelés és önkontroll, a másik ember tisztelete, a kulturált stílus természetes beépülése a mindennapi életben megannyi tényezője annak, hogy szót értsünk egymással. A tisztes „adjonisten”-re, barátságos „fogadjisten”-t kapjunk válaszul.
Forrás: MTI
