2024. április 16. kedd
More

    A gyermekkori elhízásról – A megelőzés a méhben kezdődik

    Gyakran látni dagi gyerekeket, akiket társaik kicsúfolnak, így az egészségkárosodás mellett lelki trauma is éri őket. A tévé-doktor a szülők felelősségéről ír: egészséges életmóddal az örökletes tényezők is befolyásolhatók.

    Régi korok nagymamái büszkén mutogatták unokáik fényképét, hozzátéve: „milyen szép, kövér a gyermek, majd kicsattan az egészségtől, egyem meg azt a kerek, duci pofiját!”

    Ma már tudjuk, hogy a kövérség korántsem azonos az egészséggel. Sőt, a kövér gyermekekből lesznek az elhízott felnőttek. A túlsúly pedig veszélyes szövődményekkel jár.

    Milyen különleges, speciális okai vannak a gyermekkori elhízásnak? Teljesen azonos okokat találunk gyermekkorban is, mint a felnőtteknél. Az öröklődés szerepe kétségtelen, emellett az egészségtelen táplálkozás és a mozgáshiány is elhízáshoz vezethet. A fenti három ok, illetve azok kombinációi miatt lesz túlsúlyos, kövér egy gyermek. Tehát ne gondoljunk semmi rendkívülire, hiszen hormonális okok miatt csak nagyon ritkán találkozunk kövér gyermekkel. A televízió, a különféle számítógépes játékok túl sok szabadidőt vonnak el a gyermekektől, és teljes inaktivitásra kényszerítik. A felmérések szerint a gyermekek az alvás után a legtöbb időt a számítógép előtt töltik.

    Az örökletes tényezőt kiküszöbölni nem tudjuk, egészséges étrendet azonban ki tudunk alakítani gyermekeink számára. Legfontosabb a megelőzés! Jóval könnyebb, kezdettől fogva egészségesen táplálni gyermekünket, mint később – helytelenül – nagyon szigorú diétára fogni.

    Mindennél többet ér a jó példa: ha egy család gyakran étkezik együtt, s étrendjében a változatosság, a kevés állati zsiradék, a gyakori főzelék és gyümölcs szerepel, kevés édességgel, akkor az a gyermek egészen kicsi korától fogva megszokja ezt a rendet, és a legritkább esetben hízik el.

    Nassolni tilos!

    Ne engedjük az úgynevezett „nassolást”, a két étkezés közötti csipegetést. Különösen ne tévézés, számítógépezés közben. Ezek a tevékenységek elvonják a figyelmét az evésről, nem érzik a gyermekek a jóllakottság érzését, és túl sokat esznek.

    Biztassuk gyermekünket arra, hogy lassan egyen! Ne büntessünk vagy jutalmazzunk étellel, főként ne édességgel. A lehetőségekhez képest fokozatosan csökkentsük a gyermek ételének zsírtartalmát.

    A rendszeres mozgás, sportolás szintén nagyon fontos. Ebben az esetben is elengedhetetlen a jó példa. Hiába biztatjuk gyermekünket, hogy mozogjon többet, amikor az édesapja például karosszékben ülve kártyázik, sörözik, mellé jó zsíros tepertős pogácsát nassol. Közös családi séták, kirándulások, sportok során a gyermeknek egy életre szokásává válik a rendszeres testmozgás. Igen lényeges, hogy a mozgás ne váljon kényszerré a gyermek számára, hanem élvezze azt.

    Ismételten hangsúlyozom a megelőzés jelentőségét, amelynek már a gyermek méhen belüli életében kell elkezdődnie. Egy elhízott kismamának nagy valószínűséggel születik nagyobb súlyú babája. A csecsemő táplálása lehetőleg anyatejjel történjen, hiszen elhízást csökkentő hatása is van, szemben a tápszerrel „felpumpált” bébikkel.

    Különösen ajánlott a gyermek étkezésének ellenőrzése a kamaszkorban. Ez az az életszakasz, amelyben a gyermekek kezdetben meghíznak, majd megnyúlnak. Ha a kezdeti szakasz túl jól sikerül, azaz a gyermek nagyon meghízik, akkor csak igen keveseknek sikerül a normális testsúly elérése.

    Ha elhízott, túlsúlyos gyermek van egy családban, különösen fontos a megfelelő pszichés támogatás. Ne gúnyoljuk, ne büntessük emiatt a gyermeket. A szerető, támogató, segítő légkör elengedhetetlen egy esetleges sikeres fogyókúra lebonyolításához, és a gyermek további egészséges lelki fejlődéséhez.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!