Ételt ízesít, édesít, de ellenállóvá tesz – sőt, gyógyít is a mackók csemegéje.
„Már a régi görögök is…” – szoktuk mondani, ha valamiről kiderül, hogy nem a XX. század felfedezése. A méz, a természet – no meg a méhek – eme értékes ajándéka kezdettől nemcsak a medvék közismert csemegéje, hanem már a kőkorszaki őseinké is. Erről tanúskodnak azok a XIX. században felfedezett spanyolországi sziklarajzok, amelyek mézdézsmálás közben ábrázolták őseinket. Egy 3000 éves egyiptomi királysírban pedig kikristályosodott mézet találtak a régészek. A rómaiak mézzel készült nyalánkságairól Vergilius adott hírt műveiben az utókornak.
Honfoglaló őseink az itt talált népektől tanulták el a méhészkedés fortélyait. István király rendeletben írta elő, hogy a dézsmát az „adózók” borban és mézben fizessék.
Ellentétben a cukorrépával és a cukornáddal, a mézben invert cukor van, amit a szervezetünk közvetlenül hasznosít. És ez még nem minden; a mézben lévő különböző vitaminok, ásványi anyagok, savak elősegítik a tápanyagok feldolgozását; inhibinjei pedig esetenként megvédenek bennünket a betegségektől.
A gyerekeknek kimondottan gyógyszer a méz. Meghűlés, köhögés, rekedtség esetén – ha nincs magas láza a kicsinek – adjunk inkább pár csepp citromlével kevert meleg mézet, mint antibiotikumot.
A méz nem csak gyógyít – táplál is. A mézes-mákos-diós gombóc, a méz, őrölt dió, mazsola keverékével töltött sült alma, a nem csak finom, de épp oly kiadós mézescsók, a tehéntúróval, finomra reszelt almával készült mézes turmix olyan ínyencség, amit gyerek, felnőtt egyformán szívesen fogyaszt.
Forrás: MTI
