A kivetítés egy védekező mechanizmus, amelyben az egyén felismeri elfogadhatatlan tulajdonságait vagy impulzusait valaki másban, hogy elkerülje, hogy ezeket a vonásokat vagy impulzusokat tudat alatt felismerje önmagában. Például valaki, aki zaklat egy másikat azért, mert szorong és bizonytalan, azért teszi, mert nem ismeri el, hogy ő maga is ugyanazokat a hajlamokat tanúsítja.
A kivetítés eredete
Sigmund Freud javasolta a védekezési mechanizmusok gondolatát pszichoanalitikus elméletének részeként. A védekezési mechanizmus egy öntudatlan stratégia, amelyet az emberek arra használnak, hogy megvédjék az egót a kényelmetlen személyes jellemzőktől, amelyek szorongást okoznának, ha tudatosan felismernék őket.
A vetítés mint védelmi mechanizmus vagy valami más?
Amióta Freud először bevezette a kivetítést, mint védekezési mechanizmust, az emberek gyakran használják ezt a kifejezést a mindennapi beszélgetésekben. Amikor azonban a projekciót leegyszerűsítve tárgyalják, általában nem védekező elemként gondolnak rá. Ezekben az esetekben a projekció azt írja le, hogy valaki meglátja másokban a saját tulajdonságait, vagy kicsit pontosabban, olyan tulajdonságokat lát meg másokban, amelyekről az ember tévesen úgy gondolja, hogy nem rendelkezis velük. Ennek ellenére egyik esetben sem használják a kivetítést arra, hogy megvédjék az egót a fenyegetőnek talált tulajdonságoktól. A másokra vetített személyes jellemzők lehetnek pozitívak vagy semlegesek.
Ahhoz, hogy valóban védekezési mechanizmus legyen, a kivetítésnek Freud kezdeti koncepcióján kell alapulnia. Ha valaki nemkívánatos tulajdonságait látja másokban, miközben megtagadja önmagában, az segít az egyénnek megvédeni egóját. Az így definiált vetítést védekező vagy klasszikus vetítésnek nevezzük.
Defenzív elem nélkül a kivetítést nem védekezési mechanizmusnak kell tekinteni, hanem kognitív torzításnak , amelyben azt feltételezzük, hogy más emberek hasonlóak. Hamis konszenzusnak nevezik azt az elképzelést, hogy az emberek túlbecsülik azon emberek számát, akik osztoznak a vonásaikban, vágyaikban, gondolataikban és érzéseikben, és a tanulmányok bőséges bizonyítékot szolgáltattak erre a tendenciára.
A védekező vetület hatása
Mint sok védekezési mechanizmus, rövid távon a kivetítés is hasznos lehet. Azáltal, hogy megtagadják magukról a kényelmetlen igazságokat, az emberek jobban megbirkózhatnak aggodalmaikkal és megőrizhetik önbecsülésüket.
A kivetítés azonban végső soron káros lehet, mert megzavarhatja a személyközi kapcsolatokat, és olyan problémákhoz vezethet, mint a megfélemlítés, a féltékenység és az áldozathibáztatás. Ez arra is késztetheti az egyént, hogy tudat alatt egy ellenséges társadalmi világot hozzon létre, amelyről úgy gondolja, hogy olyan emberek népesítik be, akik olyan tulajdonságokat mutatnak, amiket a legjobban utálnak, és akik a legkevésbé hajlandóak szembeszállni önmagukkal.
Ezenkívül a tanulmányok kimutatták, hogy a védekező projekció gyakori használata a borderline, nárcisztikus, hisztrionikus és pszichopata személyiségzavarokhoz kapcsolódó jellemzőkkel jár.
