2024. április 20. szombat
More

    Kincs: a magyar szülőknek fontos ünnep a gyermeknap

    A 18 év alatti gyermeket nevelő családok nyolcvan százaléka megünnepli a május utolsó vasárnapján tartott gyermeknapot – közölte felmérése alapján a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) pénteken az MTI-vel.    

    A közlemény szerint a megkérdezettek 64 százaléka közös családi programokkal, 33 százaléka ajándékokkal, 29 százaléka pedig valamilyen szabadidős tevékenységgel ünnepli a gyereknapot. Minél fiatalabb volt a válaszadó, annál fontosabbnak tartotta, hogy megemlékezzen a gyereknapról – tették hozzá. A kutatásban résztvevők válaszai alapján 10-ből 9 édesanya és édesapa szerint gyermekük megosztja vele az örömét, 10-ből 8 szülő szerint pedig a bánatát is. A gyerekek elsősorban az édesanyjukhoz fordulnak, és leginkább a nagycsaládos szülők érzik úgy, hogy gyermekük nyitott feléjük – írták.

    A közlemény szerint a felmérésben a gyermekes válaszadók több mint negyede arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány alatt jobb, szorosabb lett gyermekével a kapcsolata, kétharmaduknak pedig ugyanolyan maradt. A szülők 70 százaléka ismeri gyermeke barátait, kétharmaduk pedig rendszeresen szervez családi programokat – ismertették a kutatás alapján.

    A felmérés kitért a nyári táborozásra is: a válaszadók 38 százaléka azt nyilatkozta, hogy gyermekét táborba küldi a nyári szünet alatt. A táborok a nagycsaládosoknál voltak a legnépszerűbbek: 53 százalékuk szeretné, ha gyermekei táboroznának idén – olvasható a közleményben.Az országos reprezentatív kutatás ezer felnőtt telefonos megkérdezésével készült 2021 május 20. és 23. között.

    Forrás: MTI – fotó: Pixabay

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!