2024. március 29. péntek
More

    Óriási áttörés: megvan az Alzheimer-kór ellen hatásos első gyógyszer

    A lecanemab nem csodaszer, de bizonyíték arra, hogy a betegséget gyógyszeres úton is lehet kezelni.

    Több évtizednyi kudarc után amerikai és japán tudósok áttörést értek el az Alzheimer-kór elleni gyógyszer fejlesztésében. A klinikai vizsgálatok megerősítették, hogy a lecanemab lassítja a leépülést azoknál, akik a betegség korai stádiumában szenvednek, írja a The Guardian. „Ez az első gyógyszer, mely valódi kezelési lehetőséget biztosít az Alzheimer-betegek számára”

    – mondta Bart De Strooper. A University College London (UCL) Demencia Kutatóintézetének vezetője szerint ugyan a készítmény „klinikai előnyei korlátozottnak tűnnek”, ám idővel ezek is javulni fognak.

    A lecanemab valójában egy olyan antitestterápia, mely eltávolítja az agyban lerakódott béta-amiloid fehérjéket. Az még nem teljesen vilgos, hogy a béta-amiloidok felhalmozódása hogyan befolyásolja az Alzheimer-kórt, ám úgy tűnik, hogy az öröklött betegségben szenvedők esetében hozzájárulnak az agysejtek pusztulásával járó folyamatokhoz.

    A lecanemabet fejlesztő amerikai Biogen és a japán Eisai szeptemberben jelentették be a közel 1800 beteg bevonásával végzett klinikai vizsgálat legfontosabb eredményeit. A teljes adatsort végül kedden tették közzé a New England of Journal of Medicine című orvosi szaklapban. Ezek alapjánhttps://33fa6ab598caec3f00ee5ecaa635a7ca.safeframe.googlesyndication.com/safeframe/1-0-40/html/container.htmla készítmény 18 hónap alatt 27 százalékkal csökkentette az Alzheimer-kórban szenvedők mentális képességeinek hanyatlását.

    A lecanemab egyelőre szerény eredményeihez képest meglehetősen drága: évente 10 és 30 ezer font (4,7-14,1 millió millió forint) között mozog egyetlen páciens kezelése. Az orvosok szerint a készítmény nem csodaszer, de bizonyíték arra, hogy az Alzheimer-kór gyógyszeres kezelése nem lehetetlen feladat.

    Az Alzheimer-kór felelős a világszerte élő 55 millió demens beteg kétharmadáért. Az Egyesült Királyságban ez a vezető halálok. A betegek a diagnózistól számított hét éven belül meghalnak. A kór kezdetben memóriazavarokkal jelentkezik, majd romlik a döntéshozatali képesség, idővel pedig az egyszerűbb feladatok végrehajtása is problémát okoz. Végül a betegek segítség nélkül már mozogni és enni is képtelenek lesznek.

    Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!