2024. április 18. csütörtök
More

    A lakásban fűtés nélkül nagyobb a stressz

    Hideg időben az immunrendszer nem működhet megfelelően, nőhet a légzőszervi- és keringési betegségek kialakulásának vagy súlyosbodásának kockázata, illetve, mivel a bőrünk is kiszárad, kirepedezik, szó szerint a saját bőrünkön érezhetjük a hideg levegő hatásait. Arról viszont, hogy milyen veszélyeket jelenthet a mentális egészségünkre nézve, eddig keveset lehetett tudni. Egy új kutatás azonban kimutatta, hogy lelki egészségünkre nézve is jelentős kockázattal járhat, ha tartósan nem fűtjük (eléggé) az otthonunkat.

    Miért nem jó, ha hideg van a lakásban?

    Mint azt nemrég a The Conversation összefoglalta, többféleképpen is befolyásolhatja a mentális egészségünket, ha hideg van a lakásban. Sokaknak jóval nagyobb pénzügyi terhet jelent a fűtésszámlák befizetése, ami több szorongást és stresszt generál. A családfenntartókat pedig az is megviselheti lelkileg, ha nem tudják melegen tartani az otthonukat a családjuknak. Ez jócskán csökkentheti a környezetük feletti kontrollérzetet is.

    Mások pedig inkább nem hívják át a barátaikat fűtetlen otthonukba, és inkább hamarabb lefekszenek aludni, mert a takaró alatt melegebb van. Így nem kell sok időnek eltelnie ahhoz, hogy magányosnak érezzék magukat, elszigetelődjenek, és úgy érezzék, teljesen magukra maradtak a problémáikkal.

    Akár meg is triplázhatja a mentális problémák kockázatát egy hideg lakás

    A fent említett oldal munkatársai egy saját kutatást is végeztek. Éveken át követték nyomon, hogy az Egyesült Királyságban élő, egy korábbi nagy reprezentatív mintából gyűjtött felnőtt alanyaik mentális egészségére milyen hatással van az, ha nem tudják melegen tartani az otthonukat.

    A válaszuk pedig az volt, hogy ez a hatás igen jelentős. Azoknál az embereknél, akiknek korábban nem voltak mentális problémáik, a súlyos mentális zavar esélye megduplázódott, ha hideg volt az otthonuk. Míg azoknál, akiknek volt valamiféle, nem súlyos mentális egészségügyi tünetük, a kockázat megháromszorozódott. Ez pedig nemcsak az egyének szintjén jelent problémát, hanem társadalmi és gazdasági szinten is, és fokozott nyomást helyez az egészségügyi ellátórendszerre is.

    Forrás: hazipatika.com

    Ez is érdekelheti:

    Melyek a megfázás szakaszai? – Életmódcentrum (eletmodcentrum.hu)

    A megfázás csökkenti a vezetési képességeket – Életmódcentrum (eletmodcentrum.hu)

    Mit okoz a folytonos stressz? – Életmódcentrum (eletmodcentrum.hu)

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!