2024. március 29. péntek
More

    Túl gyakori a védekezés nélküli szex a fiatalok életében

    Egyre gyakrabban mondanak le a védekezésről a szexuális életet élő fiatalok egy nemzetközi tanulmány szerint.

    A huszonöt európai, észak-amerikai és ázsiai-csendes-óceáni térségben lévő országból származó több mint 5200 megkérdezettnek csaknem fele (45 százaléka) ismerte el, hogy egyszer már létesített védekezés nélkül szexuális kapcsolatot. Egy évvel korábban ez az arány még 36 százalékos volt.

    A tanulmányt a Világnépesség Német Alapítvány (DSW) kilenc további nemzetközi szervezettel közösen mutatta be Hannoverben a 2010. szeptember 26-i fogamzásgátlás világnapja alkalmából.

    Bár a nemzetközi tanulmányt német alapítvány végezte, Németországban nem kérdezték meg a fiatalokat a témáról. Ott a szeptemberben bemutatott, az egészségügyi felvilágosítással foglalkozó tartományi központ által készített Fiatalok szexualitása 2010 elnevezésű tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a német fiúk és lányok minden eddiginél jobban védekeznek: sokan a fogamzásgátló tablettát és az óvszert egyszerre alkalmazzák, hogy a nem várt terhességet és a betegségeket is elkerüljék. A vizsgálat során 2009-ben 3500 fiatalt kérdeztek meg.

    A DSW eredményei szerint a fiataloknak csak a fele gondolja úgy, hogy eleget tud a védekezés különböző lehetőségeiről. A török fiataloknak több mint egyharmada szerint a nem kívánt terhesség megelőzéséhez elegendő a szexuális együttlét utáni alapos zuhany vagy fürdés. A thaiföldi fiataloknak szintén egyharmada véli úgy, hogy „nem menő” a védekezés.

    Az adatok szerint évente világszerte tizennégymillió 15 és 19 év közötti fiatal lány szüli meg gyermekét.

    „A tanulmány üzenete világos: csak a megfelelően felvilágosított fiatalok képesek felelősségteljes döntéseket hozni a szexuális életükkel kapcsolatban” – fejtette ki Renate Bähr, a DSW vezetője.

    Forrás: MTI

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!