2024. március 28. csütörtök
More

    Már a fél éves csecsemők tejfogait is veszélyezteti a szuvasodás

    A cukros édességek, a fagylaltok, az éjszakai édes tea, a kakaó – mind hozzájárulnak a gyermekek korai fogszuvasodásának kialakulásához, amely kis odafigyeléssel és a megfelelő szájápolási szokások kialakításával megelőzhető lenne – figyelmeztet a Semmelweis Egyetem közleményében.

    A szuvasodás már akár a 6-9 hónapos korban előtörő tejmetszőfogakat is érintheti, a folyamat pedig gyorsan átterjedhet a tejörlőfogakra is, ezzel megváltoztatva a száj higiéniás állapotát. Ezért különösen fontos, hogy már a bölcsődében és az óvodában megszeressék a gyerekek a fogmosást, három éves kor felett pedig ajánlott évenként a fogorvosi vizsgálat, problémás fogak esetében pedig félévente.

    Az egy-két éves korosztály esetében különösen oda kell figyelni a fogak növekedésére és állapotára, ugyanis a tejfogak szerkezete más, mint a maradó fogaké. A zománcfejlődés ebben a korban még nem fejeződött be, így a fogak sokkal érzékenyebbek, nincsen annyi ásványi anyag bennük, ezért a szuvasodási folyamatok gyorsabban zajlanak le bennük, akár 1-2 hónap alatt, míg a maradó fogak esetében ez fél év is lehet.

    Tovább a cikkre.

    Forrás: csalad.hu

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    NE HAGYD KI!